Segítő, ápoló kezek a mindennapokban

Debrecen - A hospice osztály többek számára az elfekvőt jelenti, a főnővér szerint sokkal többet.

Tudjuk, hogy létezik, sokszor közelről tapasztaljuk, amint elragad egy-egy szerettünket, barátunkat, mégis nehezen fogadjuk el, hogy egyszer minket is magához hív a halál. Pogácsás Ildikó c saknem harminc éve dolgozik az egészségügyben, másfél éve vezeti a hospice-palliatív terápiás osztályt, mégis úgy érzi, hogy itt találta meg a helyét.

A beteg az első

– Az osztály 2017. márciusban nyitotta meg kapuit, húsz beteget tudunk egyszerre fogadni. Öt négyágyas kórtermünk van, teljesen felszerelt, multifunkcionális ágyaink, a fürdőszoba bent van a teremben, amely akadálymentesített és teljesen korszerű. Az osztály azzal a céllal jött létre, hogy a régióban egyedülálló módon biztosítson életvégi palliatív ellátást a daganatos betegségben szenvedőknek.

Számunkra mindig a beteg az első, ha valaki belép hozzánk, nem gondolná, hogy egy hospice részlegre érkezett.”

Nyilván mindenkiben van egy sztereotípia, maga a társadalmi megítélés szempontjából az osztály nevét meghallva az juthat eszünkbe, hogy elfekvő. Ami a szó szoros értelmében egyáltalán nem állja meg a helyét. Betegek vesznek minket körül, de ugyanúgy megy a viccelődés, a dekorációk pozitív érzést idéznek elő, a kellemes hangulatért pedig mindig kezeskedünk. Két műszakban dolgozunk, minden reggel osztályátadással történik. Nem szoktunk korán kezdeni a napi ellátással, hiszen nem sietünk sehová, a vizit nem meghatározott, nincsenek konkrét vizsgálatok, az ellátott kérése a legfontosabb – avatta be az olvasókat az osztályvezető főnővér. Fontos tudni, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány 2015-ös megalapítását követően kapott újabb lendületet az az elképzelés, hogy a cívisvárosban létrejöjjön egy önálló hospice részleg.

Pogácsás Ildikó elmondta, az alapápolás náluk jóval többet jelent, mint más osztályokon. A reggeli testápolós bemasszírozástól kezdve szinte bármit elvégeznek. Emellett nagyon fontos számukra, hogy a hozzátartozóknak is eleget tegyenek, hiszen velük is ugyanúgy foglalkoznak ebben a nehéz időszakban. A reggeli után szabadfoglalkozás veszi kezdetét, soha nincsenek meghatározott programok. Pszichológus jelen van, aki bármikor beszélget az ellátottakkal, a nővérek szívesen kártyáznak, keresztrejtvényt fejtenek a betegekkel, vagy felolvasnak. – Egyáltalán nem jellemző a halotti hangulat. Nyilván nem azokkal a betegekkel viccelődünk, akik már az agonizáló stádiumban vannak, de sok olyan ellátottunk van, akik szeretnek mesélni a régi időkről.

A minap kaptunk egy lemezjátszót, az egyik bácsika pedig kérte, hogy hallgassuk meg rajta a kedvenc zenéjét. A kellemes dal felcsendült, ő pedig felkérte az egyik nővérkét, aki szívesen táncolt vele”

– fűzte hozzá a szakápoló.

Utolsó pillanat

Az elmúlásról mindig nehéz beszélnünk, főleg akkor, ha tudjuk, hogy közeledünk a túlvilág kapuja felé. Az osztályon sem mindennapi beszédtéma a halál, de a nővérek mindig nyitottak azok felé, akik szeretnének megnyílni számukra. Ildikót arról is kérdeztük, hogyan éli meg lelkileg, hiszen nem lehet könnyű olyan emberek mellett lenni, akik folyamatosan fájdalmakkal élnek. – Ez az az osztály, ahol pluszt kell adnunk, meg kell találni benne a szépséget. Jó látni, amikor bejön valaki fájdalomtól meggyötört arccal, síró családtagokkal, majd hetek múlva mosolyog a beteg és a rokonok arcán is az elégedettséget látjuk. Amikor közeleg a vég, felkeressük a beteg családtagjait, hogy idejében érkezzenek, méltóképpen tudjanak búcsút venni hozzátartozójuktól. Megteremtjük a kellő légkört, gyertyát gyújtunk, ott vagyunk a beteg és a család mellett. Mindenben a rendelkezésükre állunk, hiszen a legfontosabb, hogy tudjunk nekik valamiféle pluszt adni a végén.

Számomra itt körvonalazódott ki, hogy mi a fontos az életben: milyen autóval járok, milyen ruha van rajtam, mennyi pénz van a pénztárcában, ezek egyáltalán nem fontos tényezők. Az, hogy állnak-e az ágyam mellett, fogja-e a kezemet a szerettem, vagy egyedül vagyok, idegen ápolókkal, és úgy halok meg, ez különbség a leglényegesebb”

– összegzett.

- Nagy Emese -

[related-post post_id="3744726"]