Debrecen hírei

2018.10.19. 15:13

Járdafelújítások a Csap utcán a gyalogosok kényelméért

Debrecen – Kétszáz méternyi járdaszakasz újult meg egy hét alatt.

Debrecen – Kétszáz méternyi járdaszakasz újult meg egy hét alatt.

Pénteken befejeződött a Csap utcai járda felújítása, mely az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési program keretében valósut meg. Tavaly mintegy négymillió forintért újult meg a Csap utca páros oldalában lévő járda, idén csaknem 3,5 millió forintot fordítottak a páratlan oldal korszerűsítésére.

Az új Főnix Terv közlekedésfejlesztési program keretén belül az autósok érdekei mellett a gyalogosok kényelmét is szem előtt tartva jelentős összeget fordít a város vezetése járdafelújításokra is.

– Hetedik éve tart már ez a program a körzetemben. Szeretem biztonságban tudni a lakosaimat, így azt a célt tűztem ki évekkel ezelőtt, hogy babakocsival is nyugodtan, kényelmesen legyen bejárható a terület – mondta el dr. Papp Csaba, a városrész önkormányzati képviselője a helyszínen megtartott, pénteki sajtótájékoztatón.

Kétszáz méter hosszan a járda több helyen új szerkezettel épült meg és járdaszegéllyel egészült ki, emellett a közműszerelvények szintbe helyezése is megtörtént.

További fejlesztések

A Csap utca mellett a Tanító utca páros oldalában, teljes hosszban az elöregedett beton-, illetve téglaburkolatú járdát is felújítják. Ezen a szakaszon a munkálatok előreláthatón október 24-én kezdődnek.

– Ez a munka soha nem ér véget. Gyakorlatilag azok az utcák, amikkel kezdtünk, újra sorra kerülnek majd. A Borz utcán nagyon sok építkezés zajlik, ezek következtében megromlottak a járdák, így ott kezdhetjük elölről – nyilatkozta Papp Csaba.

A Csap és a Tanító utcai járdákon kívül több mint 30 utcában lesz még lokális vagy nagyfelületű járdafelújítás, így többek között a Sinai Miklós, a Szarvas, a Bercsényi Miklós, valamit a Kígyó utca is úgy járdát kap majd. A csaknem 3 ezer 500 négyzetméter felületen megközelítőleg 50 millió forintért valósulnak meg a korszerűsítések.

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!