Női duál

Debrecen - Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

A Swarovski töltőtoll varázslatosan csillogott Anna kezében. Az irodája ablakán beáradó délelőtti tavaszi napfény sugarai megcsúsztak a drága íróalkalmatosság kristályberakásán, ami pont úgy törte meg a fényt, mint egy kaleidoszkóp. Szórakozottan forgatta karcsú ujjai közt a tollat, miközben elméje zavaros, homályos gondolatok között kapálózva próbált egy biztos pontot találni.

Kopogtak. Anna nem emlékezett arra, hogy mondta e, hogy szabad, vagy tessék, Nováki Gergő azonban már az asztala előtt állt.

A nő hátradőlt a krémszínű, bőr magas háttámlás forgófotelben, a Swarovski tollat pedig a makulátlan, hófehér, fényes bevonatú fehér íróasztal lapjára tette.

- Igen? - nézett fel Gergőre, aki láthatólag nagyon zavarban volt. Kétszer is hátranézett, hogy becsukta e maga mögött az ajtót.

- Anna… Anna… én… - kezdett bele hirtelen a fiatalember. Az arca vörös volt, a levegőt szaporán kapkodta, kezei remegtek. Anna nem értette, mi dúlhatta fel ennyire a fiatal ügyvédet. Ő, mint a gazdasági részleg vezetője természetesen végig fogja hallgatni, és megpróbál segíteni neki. Talán valami kollegiális vita? Esetleg a tegnapi céges bulin történt valami? Lehet, hogy panaszkodni akar valakire –gondolta, de hangosan csak ennyit mondott: - Foglaljon helyet Gergely – intett a vele szemben álló székre – nyugodjon meg egy kicsit, aztán mondja el, mi történt. Miben segíthetek? – nézett a férfire biztatóan.

- Mi?! Anna… Ettől féltem! Ugye nem fogsz úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi? A tegnapi éjszaka… én nem is tudom… soha ilyet… én még soha ilyet nem éreztem. Az összhang… az egész, vad volt és mégis… - a férfi hangja megbicsaklott. Nem akart bolondot csinálni magából. Az Annával átélt szenvedélyes szex után, amíg hazaért… otthon persze nem tudott elaludni. Elhatározta, hogy beszél Annával. Alig várta, hogy beérjen dolgozni, csak a nőre tudott gondolni és arra, ami közük történt. Az ölelések, a csókok, a hangok… Anna körmeinek a nyomai még mindig sajogtak a hátán, jóleső érzéssel töltve el a férfit, minden pillanatban bizsergetően emlékeztetve őt eddigi élete legfantasztikusabb kalandjára. Már a reggeli megbeszélés alatt is roppant ideges volt. Minden porcikájában érezte, még ma újra akarja a nőt. Aztán eszébe jutott, hogy mi van, ha Annának csak ennyi volt? Egyetlen numera, egy borgőzös céges buli után? Hiszen évekig elmentek egymás mellett, soha nem volt köztük semmi szikra. Ráadásul a nő jó néhány évvel idősebb nála. De tegnap éjjel, valahogy egymásba gabalyodtak és…

A férfi most ott állt Anna modern, kellemes, visszafogottan nőiesen berendezett irodájában és kezdte magát hülyén érezni. A nő tényleg úgy nézett rá, mintha nem történt volna semmi. Talán nem emlékszik? Annyira azért nem voltak részegek.

- Nem értem, kedves Gergely miről beszél? – Annának kezdett kellemetlenné válni a helyzet. Ez a pasas tényleg azt mondta az imént, hogy ők ketten…? Neeeem, az nem lehet. Félreértettem, vagy hülyén magyaráz – gondolta Anna. Valószínű, hogy összefeküdt valamelyik kis titkárnővel, esetleg az egyik fiatal ügyvédnővel. Vagy valakivel, aki férjnél van? Biztosan azt akarja kinyögni, hogy többet ilyen nem fordul elő. Azt hiszi máris megtudtam – gondolta végül Anna – fél, hogy kirúgatom, elvégre ez egy komoly ügyvédi iroda, a cégnél nem tűrjük a kicsapongó életvitelt.

- Beszéljen érthetőbben – mondta nyugodtan Anna, mondja el mi történt, beszéljük meg. Én egyelőre semmit sem hallottam – belenézett a férfi türkizkék szemeibe, amik most véreresek, zavarosak, ködösek voltak. Igyekezett megnyugtató hangnemet használni, de most már kezdte idegesíteni a fickó. Semmi kedve sem volt ilyen baromságokkal foglalkozni, hogy valaki megdugott valakit a céges bulin. Egyébként sem érezte jól magát.

- De Anna! – Nováki Gergely fájdalmasan kiáltott fel, mire a nő összerezzent. Mi baja van ennek a pasasnak?!

- Azt akarod mondani, hogy úgy fogsz csinálni, mint ha nem történt volna semmi? Komolyan? Ennyi?! Lefeküdtél a fiatal kollégával, aztán aszta la viszta, mehet mindenki a dolgára? Jó volt, megvolt, felejtsük el?! – Nováki feje lila volt a dühtől, ráadásul az öklével az asztalra is csapott.

Anna most már nagyon meg volt rémülve. Mi baja van ennek a hülyének? Be van rúgva, vagy drogozott? Komolyan arról beszél, hogy ők ketten…? Tegnap a céges vacsoráról korán hazament, mert nem érezte jól magát. Azóta is kótyagos a feje, pedig nem is ivott. Mikor is ment haza? Hogy is volt? A kocsiján? Vagy taxit hívott? Na… hogy is... tíz óra négy perc volt, amikor a telefonjára nézett. Akkor kimentette magát, hogy fáradt, másnap nehéz napja lesz. Elindult kifelé az étteremből… igen, kiment. És… semmi. Utána nem jut eszébe semmi. Miért nem emlékszik? De akkor is, kizárt, hogy…

Eközben a férfi végigmondta a magáét, valami olyasmit, hogy szégyellheti magát Anna, ő ezt szerette volna komolyra fordítani és hasonlók. A végére még odaszúrta, hogy minden nő kurva, majd kivágtatott és bevágta maga mögött az ajtót.

Anna magába roskadva ült, és arra gondolt, hogy Franciska, a titkárnője vajon mennyit hallhatott ebből odakint. Szinte erre a gondolatra azonnal be is dugta az ajtón a fejét a lány: - Minden rendben, ügyvédnő? – nézett félszegen Annára. – Persze, semmi gond – sóhajtotta halkan – csak egy kis félreértés. De már annyiszor mondtam, hogy szólítson Annának. – Persze - mondta amaz – hozhatok egy kis kávét, vagy teát esetleg?

- Nem, köszönöm, most nem kérek – válaszolta Anna, miközben arra gondolt, milyen sokszor látja a titkárnője arcán ezt a furcsa, ijedten zavarodott arckifejezést, amit most.

Edit váratlanul érkezett, mint mindig. Most ott ült, ahol az imént még Nováki Gergő kezdte zavarodott meséjét, hogy aztán felpattanva, Annát lekurvázva kivágtasson az irodából.

- Ó, drágám, mit vagy úgy meglepve? - kacagott fel, majd lábait keresztbe vetve kotorászni kezdett apró Furla táskájában. Kivett egy ezüst cigarettatárcát. Anna akárhányszor látta Edit kezében, arra gondolt, milyen furcsa, hogy manapság használnak még efféle holmikat a nők. Persze Edit ebben is különleges volt. – Itt nem gyújthatsz rá! – szólt rá erélyesen Editre. – Dehogynem – kacsintott Edit, majd előre hajolva odasúgta Annának: - nem fogják észrevenni, ugye? – meggyújtotta a cigarettáját, hátradőlt és lassan kifújta a füstöt.

Anna utálkozva nézte. Gyűlölte a cigarettafüstöt és Editet is. Hogyan hasonlíthatnak és különbözhetnek ők ketten ennyire? Viszont most már nem érezte magát olyan rosszul. Kezdett kitisztulni a feje, már nem voltak olyan homályosak gondolatai, mint az imént.

- Ez a kis Nováki fiú, mekkora balhét csinált! – kuncogott Edit – bocs, hogy te ittad meg a levét. De igazán megérthetnél engem is. Időnként nekem is szükségem van egy kis mókára!

A szoba kezdett megtelni füsttel, Anna felállt, az ablakhoz lépett és kinyitotta. Most már értette a dolgot. Tudta mi történt tegnap. Legszívesebben felkapott volna valamit, hogy Edithez vágja. De ő csak negédes hangon tovább folytatta, miközben a vajszínű szőnyegre hamuzott. Annát viszont már nem érdekelte sem a cigarettafüst, sem a kiégetett szőnyeg. Valóban nem fogja észrevenni senki. Jobban érdekelte, hogy mit művelt tegnap Edit. – Mi a francot csináltál ezzel a kölyökkel tegnap?! – sziszegett rá.

– Hát nem tudod? – nevetett amaz huncutul. Hiszen láthattad, hogy odavolt! Életében nem kefélt még ilyen jót, totál belém esett! Nagyon jó kis buli volt. Igazán, néha sajnálom, hogy nem vagy velem ilyenkor. Talán hagynom kellene, hogy gyakrabban velem legyél. Igen, és most, hogy elhagyott a drágalátos férjecskéd és magával vitte a tüneményes kislányodat is azt hiszem, gyakrabban eljövök majd hozzád. Sőt! Talán itt az ideje, hogy el se menjek! – nevetett Edit. Felállt és az ablakhoz sétált. Karcsú ujjai közt forgatta még egy pillanatig a csikket, majd kipöckölte az ablakon. Aztán hátat fordított az ablaknak és a párkánynak dőlt – Mit gondolsz? Maradjak?

Anna tajtékzott. Valami miatt hajlamos volt elfelejteni, hogy Edit miatt hagyta el a férje, és ami a legfájdalmasabb volt, hogy Edit miatt nem láthatta a gyermekét. Legszívesebben kilökte volna az ablakon. De nem lett volna értelme. Ehelyett csak ennyit mondott halkan: - Meg fogom találni a módját, hogy eltüntesselek az életemből és mindent rendbe hozzak!

Edit elhúzta a száját. Ebben a pillanatban Anna telefonja rezegni kezdett a hófehér íróasztalon. – Na, csak emlegetni kellett – mordult fel Edit, majd szúrósan, szinte szuggerálva nézett Anna szemibe – soha jobbkor. Megint ki akar nyírni az a ribanc. Ne vedd fel, ha jót akarsz magadnak! – szorosan Anna mögé lépett, aki Edit parfümjének és cigifüstös leheletének elegyétől mintha hipnózis alá került volna. Kezébe vette a telefont, és miközben a készülék egyre csak rezgett, ő a kijelzőt bámulta: „bejövő hívás Dr. Bartha”. Maga sem értette, miért, végül engedve Edit parancsának elutasította hívást.

- Jól van, jól csináltad. Jól megleszünk mi ketten, nincs szükségünk arra, hogy mások belepofázzanak a dolgainkba! Igazam van, Anna? – Edit most egészen közel hajolt a nő füléhez, halkan és lassan súgta az utolsó mondatot. Kezét a vállára tette, majd finoman arcon csókolta. – Hm? Válaszolj szépen nekem! Igazam van?

- Igen, azt hiszem – mondta Anna, miközben egy kerek kis könnycsepp gurult végig az arcán.

A telefon pittyent egyet, jelezve, hogy sms jött:

„Sajnálom, hogy nem veszi föl a telefont Anna. Kérem, hívjon vissza! Azt hiszem, megint nem szedi a gyógyszereit. Talán ő kidobta őket. Tudja kire gondolok. A gyógyszerek nélkül csak rosszabbul lesz. Hívjon vissza, vagy jöjjön be a rendelőbe még ma. Dr. Bartha Ilona”

Kopogtak. Franciska jött be megint azzal a furcsa arckifejezéssel az arcán. – Mégiscsak hoztam egy csésze teát – mondta. – Telefonált? Mintha beszélt volna valakivel telefonon. Becsukom az ablakot. Nem jó így sarkig kitárva – a titkárnő kényszeredetten mosolygott, láthatóan zavarban volt – mindjárt itt a tizenegy órás ügyfél. Vagy akarja, hogy lemondjam?

- Miért mondaná? – nézett rá felhúzott szemöldökkel Anna, habár épp elkezdődött az a már ismerős, iszonyú fejfájás. De arra gondolt, hogy nem érződik a cigarettafüst, sőt a szőnyeg sincs kiégetve.

– Nincs okunk rá, hogy lemondjuk.

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.