A lelkes segítők és csupa szív nyaralók hete

Debrecen - Pénteken véget ért a 21. Szent Damján Tábor, amelyet a Dorcas Kempingben szerveztek meg.

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékeinek kezdeményezése nyomán, fogyatékkal élő gyermekek élik meg a hétköznapokban talán kevésbé megtapasztalható szabadságot. Szüleik is pihenhetnek az öt nap alatt, mert egészen biztosan jó kezekben vannak gyermekeik: az önkéntesek lelkesek és lelkiismeretesek. Rendszerint túljelentkezéssel szembesülnek a szervezők, akik nagy figyelmet fordítanak a résztvevők felkészítésére, a segítőcsapatok összeállítására. „Újonc” mindig tapasztalt damjánosokhoz társul, ráadásul minden este megbeszélik az aznap történteket. A tábor ingyenes, felajánlásokból rendezik meg. A támogatók között nagyobb cégek, családi vállalkozások, és fagyival vagy egy tálcányi süteménnyel kedveskedő személyek is akadnak.

A korábbiakhoz hasonlóan az idei tábor is számos programot kínált a csaknem 250 jelenlévőnek. A 140 önkénteshez és 106 üdülőhöz motoros csapat, fagyi, táncpedagógus, a Vidám Manók zenekar és a Nemadomfel Együttes is ellátogatott. Mi a lovaglás napján, szerdán vendégeskedtünk nálunk.

Gyermeki lelkülettel

Alig teremtetett állat a földre, amellyel kevésbé kellene megértetni, mit is jelent: „Hordozzátok egymás terhét”. A Szent Damján tábor jelmondatául választott ige járt az eszemben, miközben fogyatékkal élő gyerekekkel a hátán – mit sem törődve a szokatlan és hirtelen előtörő hangokkal, felé guruló labdával, lendülő hintával –, a vezetőjében bízva, a legnagyobb nyugalomban lépdelő patásokat figyeltem szerdán a Dorcas Kempingben. Ilyennek vélem azokat a kispapokat is, akik 21 éve minden nyáron megszervezik értelmi és testi sérültek számára ezt az üdülési lehetőséget. Istenre emelt tekintettel hisznek abban, hogy mire kell minden szükséges ott lesz ahhoz, hogy leemelhessék öt napra a beteg családtagról egész évben gondoskodók válláról a terhet, s rengeteg örömet adjanak, kapjanak maguk is.

Bizonyságként Tamás Ferenc, az idei főszervező meséli az első nap eseményeit: „A jó Isten adományai mindig a legjobbkor jönnek. Ő nem siet, és nem is késik. A tábor elején elszámoltuk magunkat, és kevesebbnek bizonyult a reggeli, időnk sem volt aggódni, mert közben megérkezett az ételbank korábban megpályázott adománya. Jó megtapasztalni, hogy felesleges túlizgulni a feladatokat.”

Bár jólesett neki a Szent Damján Kör bizalma, hogy főszervezővé szavazták, azért egy hónappal a kezdet előtt aggodalmaskodott. Elmondta, rengetegen tesznek a táborért, ez összefogás eredménye, de idén rajta a szokottnál nagyobb teher volt. Az akadályt úgy vette, ahogyan az élet egyéb nehézségeit: hittel, s annak tudatában, hogy több lesz tőle.

Kérdésemre a gyermekkora óta papnak készülő, máriapócsi születésű fiatal felidézte: általános iskolás korában került kapcsolatba először értelmi sérülttel, egy osztálytársa fogyatékkal élő öccsével. „Tudtam, hogy kicsit más, de nem egy különösen nagy betegségként fogtam fel, gyermeki lelkülettel elfogadtam a különbözőségét.” Ma ismét így gondolkodik, de négy éve, amikor a kedves testvére invitálására először jött a táborba, tartott attól, hogy a gyerekek megérzik, sajnálja őket. „Nem tudtam, hogyan fogok hozzájuk közeledni, de hamar elmúlt az érzés, mert nagyon közvetlenek, minden ok nélkül megölelnek, megpuszilnak. Nem akarják a sajnálatunkat, nekik természetes a létük, nagyon szeretek velük lenni” – nyilatkozott.

Estig tudná sorolni az itt szerzett élményeit, de a legkiemelkedőbb a Nemadomfel-koncert. Ilyenkor egy nagy kört alkot a fellépők körül az összes résztvevő, leírhatatlan az atmoszféra, mindenki együtt énekel. „Amikor látom, hogy egy sok terhet cipelő kerekesszékes torkaszakadtából, szívből énekli, hogy soha nem adom fel, összeszorul a szívem. Micsoda akarás, küzdés van bennük, és micsoda életöröm. Minden aprósággal boldoggá lehet őket tenni, egy ölelés a világot jelenti számukra. Ezt érdemes eltanulnunk tőlük.”

Örömmel segít

Dezső Mártont délidőben, a színpaddal is ellátott sátorban bulizók közül hívom kicsit félre, ő szintén a Nemadomfel-koncertet említi, mint leginkább várt programot, de nagyon élvezi a medencézéseket, és a Ki mit tud?-ot is.

Marci hétéves kora óta zongorázik, és jelenleg énekelni tanul. Az említett együttessel állt már egy színpadon, és a nevét viselő saját zenekarával is gyakran fellépnek. A táborba 2014 óta jár, a Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézményben egy napközis társa apukája javasolta a lehetőséget, azóta minden évben itt üdül Marci. Sok nagyon jó barátot ismert meg. Szívesen segít a tőle korlátozottabb társainak, élvezi, hogy örömet okozhat. A hétköznapokban a Napsugár Gondozóházban kosarakat, tolltartókat, gyümölcstálakat gyárt, és gyakorol a fellépésekre. Elmondta, a táborban minden este elcsendesednek, imádkoznak, énekelnek.

Gyógyító szabadság

Gergely Vanessza húszéves, gyermekápolóként dolgozik a nyíregyházi kórház gyermeksebészetén. Csecsemőgondozó végzettsége mellett továbbtanul. Katolikus iskolákban kezdte tanulmányait, így hallott a Damjánról, gimnazista korában jött ide először. Akkoriban még nem volt gyakorlata fürdetésben, pelenkázásban, emiatt szorongott kissé, de a régóta önkénteskedő csapattársaitól gyorsan tanult, ma pedig hozzá fordulnak kérdésekkel a kezdő segítők.

A Damjánnal kapcsolatos egyik legemlékezetesebb élménye egy gyomorpanaszokkal régóta küszködő gyermekhez kötődik. „A táborban egyszerűen elmúltak az efféle gondjai, és azóta sem jöttek elő. Vélhetően pszichés alapú volt, és itt olyan gondoskodást, felszabadultságot élt meg, ami segített. Olyan jó látni, hogy értik, amit szeretnénk nekik átadni, és ők is szívből támogatják a társaikat, folyton ölelnek, puszilgatnak minket.”

HaBe