Az osztálykép

Debrecen - Fiktív történet egy régi fénykép alapján. Ungvári Zsuzsanna írása.

Azon a délutánon, amikor lefényképezték a harmadik á-t én csak arra tudtam gondolni, hogy miért pont Rajnay Jolánnak engedte meg a Tanító néni, hogy a palatáblájára felírja, hogy III. á és, hogy ő fogja a kezében azt a hülye palatáblát? Akkor az osztályban már csak a Martics Borinak, meg nekem volt hosszú hajunk. Édesanyám aznap is szépen copfba fonta a hajamat, és a fényképezés miatt még újdonatúj rózsaszín szalagokat is kötött bele. Mégis, az a majom Jolán foghatta a táblát, akkor meg voltam róla győződve, hogy azért, mert neki volt a legszebb a ruhája, meg a leggazdagabb az apja a városban. Aztán azon a napon, amikor Édesanyámnak a kezébe adta Angika néni a fényképet, és mi Anyámmal az iskola előtt állva vizslattuk, hogy ki a legszebb lány az osztályban, akkor tűnt föl nekem is…

- Kislányom, ez érdekes…, minden gyermek szépen a fényképész bácsira néz, csak pont az Osztályfőnöknő nem… hát ő miért nem tudott odafigyelni, ha ti mind szépen viseltétek magatokat a fényképezésen? És milyen szomorú az arca…

Nekem eszembe jutott, hogy hetekig járt a fényképész bácsi az iskola elé, tanítás után mindig ott várta a Tanító nénit. Sok megbeszélni való lehetett az osztályképpel kapcsolatban, mert ha esett, ha fújt, a fotográfus mindig az iskola előtt várt, néha még virágot is hozott. Gondolom, hogy jobb kedve legyen Angika néninek a megbeszélésekhez. Aztán egy nap nem jött többé a fényképész az iskola elé, és én az egyik vasárnap arra is rájöttem, hogy miért.

Csak majd akkor jött el megint, de már be az iskolaudvarra, amikor elkészítette az osztályképet.

A családommal a Vidámparkban voltunk és én pont az óriáskeréken ültem az öcsémmel, Petivel, aki eggyel alattam jár az elemiben. Amikor pont lent haladt a kerék, ő vette észre: - Nézd, ott a fényképész bácsi, vattacukrot vesz a gyerekeinek. Remélem, mi is kapunk vattacukrot!

És tényleg, három kis lurkó rángatta a fotográfus zakóját a vattacukrosnál sorban állva, a fényképészné alig tudta őket megregulázni.

Ahogy a magasba vitt engem és az öcsémet az óriáskerék, én már nem figyeltem többé a fényképészre, és aznap már nem gondoltam Anigka nénire és Rajnay Jolánra sem. Mint ahogy az apukák sem foglalkozhatnak mindig a munkával.

[related-post post_id="3932065"]

[related-post post_id="3930459"]

[related-post post_id="3929478"]

[related-post post_id="3929454"]