2018.07.16. 14:55

Nagyon vigyázz, hogy mit is kívánsz!

Debrecen - A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei programkínálata a krimi műfajának kedvelőit sem hagyja cserben.

Hogy micsoda különbségek lehetnek – annak függvényében, hogy ki írta és hol játszódik – bűnügyi történetek között, jól mutatja, hogy amíg az idei repertoár nyitóelőadása, Agatha Christie Váratlan vendége a hűvös angol krimi berkeibe vezette be a közönséget, addig a július 9-én bemutatott Alfonso Paso írta darabból, a műfaji követelmények ellenére sem hiányzik a spanyol szenvedély.

A legsikeresebb 20. századi spanyol szerző a Hazudj inkább, kedvesem! című darabjával Radó Denise rendezésében a Játékszín művészei Budapesten stílszerűen ez év január elején debütáltak, hiszen a történet karácsony szentestén játszódik. A Bátonyi György megálmodta díszlet azonban a nyári színház nézőit is azonnal tájékoztatja a szüzsé időpontjáról. Az ízlésesen berendezett lakásbelső – amely inkább marokkói, semmint spanyol hatást kelt – színpadhoz legközelebb eső részén karácsonyfa áll, amely alól még a bedobozolt ajándékok sem hiányoznak. Ebbe az enteriőrbe lép be, a szenteste eseményeit megszervezendő, a ház asszonya, Júlia (Tóth Enikő) és a szobalánya, Eliza (Román Judit). Antréjuk tökéletes ritmusa már jelzi: nemcsak egyenként is profi színészekkel találkozhatunk, hanem egy, a legapróbb részletekig tökéletesen összehangolt, a művészek részéről egymásra rendkívüli módon odafigyelő játékot fogunk látni.

A sztereotípiák, ha lebomlanak

A színművészek egymásra való odafigyelésére több szempontból is nagy szükség van. Nemcsak azért, mert a spanyol vérmérsékletnek megfelelően egy rendkívül pörgő, gyors váltásokkal és tüzes szócsatákkal tarkított darabról van szó, ahol egy másodpercnyi csúszás is boríthatja a következő jelenetet, hanem amiatt is, mert a történet a művészektől komoly, szintén a partner ügyességén is múló fizikai teljesítményt követel.

Ez pedig azzal a sztereotípia-lebomlással van összefüggésben, amely az egész krimi magját képezi. Adott ugyanis egy unatkozó háziasszony, akiről a férje, Carlos (Kerekes József) és a ház barátja, Lorenzo (Csonka András) is tudja: a szürke hétköznapjait különböző, egyébként ártalmatlan, de egyre idegesítőbb hazugságokkal igyekszik színesebbé tenni, olyannyira, hogy már senki nem hisz el neki semmit. A szobalány elvileg egy csendes, visszahúzódó, a szentestét is egyedül eltölteni kívánó fiatal lány, ám a ház úrnőjének vágya és kívánalma, hogy az életét végre valami izgalmas esemény felpezsdítse, nemcsak, hogy bekövetkezik, hanem épp ezáltal a tökéletesen megbízhatónak látszó szobalány által fog megvalósulni.

A lány a gazdái távoztával behívja bűnöző barátját a házba, hogy az előre kitervelt rablást végrehajtsák. Csakhogy a barát, Juan „bepipul”, és elteszi láb alól a minden lében kanál barátnőjét. A szobalányt játszó Román Judit azonban nem távozik, hanem „holtában” is végig a színen marad, és szinte mindenki őt dobálja ide-oda. Román Judit teljesítménye tehát, az, hogy az első tíz perc után a majd kétórás előadást „hullaként” csinálja végig, önmagában is lenyűgöző, ám „mozgatása”, egyik helyről a másikra cipelése már a kollégái rendkívüli ügyességén is múlik.

Elgondolkodtató karakterek

Mivel az ily módon félreismert szobalányt a barátja és annak bűntársa (Gieler Csaba) nem tudja idejében, a háziak hazatérte előtt kivinni a házból, a hullával szembesülvén az izgalmakra vágyó szépasszony kénytelen-kelletlen bűnrészességet kell, hogy vállaljon. Megfenyegetik, hogy hogyha hívja a rendőrséget, ő is úgy végzi, mint a szobalánya. Az eddig tehát hazugságokkal tarkított, unalmas életet élő nő valódi eseménnyel találja szembe magát, amit nemcsak, hogy nem árulhat el a férjének, hanem tudja, ha szólna róla, el sem hinné neki. Az ily módon a személyiségproblémáinak csapdájába eső Júlia karaktere önmagában elgondolkodtató. Amikor valóban bajba kerül, egész addigi viselkedése miatt segítségre már nem számíthat.

A kívánalmai beteljesülésébe belezavarodott szépasszonyt kiválóan alakító Tóth Enikő azonban ott lel szövetségesre, ahol nem is gondolná, a Csonka András által sziporkázóan megformált házibarát, Lorenzo személyében. Mivel a komód alá rejtett hullával, illetve a rablóval egy idő után Lorenzo is szembesül, óriási dilemma elé kerül: legjobb barátja, Carlos felé kénytelen továbbra is azt közvetíteni, hogy minden, ami a házban történik, az asszony újabb képzelgése. Így a férj nem szembesül azzal, hogy jelenleg tényleges bűntény zajlik a házában. Mindeközben be kell ismernie, ezúttal nem az asszony túlzott képzelőereje játszadozik velük.

A két tűz közé szorult Lorenzo karaktere így a tipikus házibarát sztereotípiáját bontja le, a ház urához mindvégig lojális, a feleség felé pedig mindössze udvarias családi és karácsonyi „kellék” a felszínre e helyzetben nem hozható bűntény miatt már nem viselkedhet úgy, ahogyan azt évtizedeken keresztül tette. Ha színt vall, azzal a feleséget hozza óriási bajba, ha nem beszél, akkor pedig tovább adja a lovat a férj alá, aki az asszonyhoz a beteges „képzelgései” miatt már pszichiátert akar hívni.

A szerepjátékosok itt valódiak

Carlos helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a házban egyre inkább sokasodnak azok a figurák, akik az asszony eddigi hazugságainak sorában csupán elképzelt kellékekként voltak jelen. Úgy mint álruhába bújt „szerepjátékosok”, akik a kitalált történeteket még inkább színesebbé tették. Csakhogy itt ezek az alakok életre kelnek: a bűntárs papi ruhába bújik, a karácsonykor megszaporodó bűntények sorát pedig apácának öltözött fiatalemberek akarják gyarapítani. Az alakokkal szembesülve Carlos még jobban elbizonytalanodik. Látványuk és tényleges testi közelségük miatt már azt se tudja, hol van, miközben a hullát még mindig nem sikerült kicsempésznie se neki, se másnak a komód alól.

Helyzetkomikumok során keresztül tapasztalhatjuk meg tehát azt, hogy mennyire nehéz, rendkívüli összpontosítást igénylő feladat igényesen eljátszani egy bűnügyi komédiát. Amelyben ráadásul korántsem statikus, hanem változó, a helyzethez illeszkedő karaktereket kell megformálni, s mindezt igényes humor kíséretében. Ebben az előadásban azonban szerencsére a nevettetés érdekében a túlzásnak, a ripacskodásnak, a magamutogatásnak még csak a csíráját se tapasztalhatjuk, hanem végtelenül profi és kiművelt színészi játékot látunk, amely természetesen a rendező, Radó Denise nagy érdeme is.

- Gyürky Katalin -