A világ virtuális lett, így a színházban a valóság

Debrecen - Gemza Péter: a kortárs dráma gyökerezik leginkább a mában; életszerű, bármilyen formanyelvet is használ.

Huszonhat előadásról kell beszélnünk, ha a DESZKA Fesztivál testes élményanyagát számok úszódresszével kívánjuk valahogyan összefogni. Tizenkettedik alkalommal hívta a cívisvárosba a Csokonai Színház a kortárs szerző tollából származó, színre vitt drámák legérdekesebbjeit április 6-a és 14-e között – szoktuk hozzátenni a számosítás hevében. De – Kocsis Csaba fáival ellentétben – megszámlálhatatlanok a nyolc nap alatt történt találkozások. Másokkal, magunkkal. Ezt a díszvendég, Háy János is megerősítette, akinek a Kemping című művével – strandolásba ágyazott házasságboncolgatással – indult a DESZKA.

Modernizált nyelven

„A színház nagyon jó helyzetben van, amikor a tévében még a reality-show is ki van ókumlálva, és minden hamisság. A színházban tényleg emberek mozognak, fogható távolságban, és a valóságról van szó, még ha művészi nyelven is. A virtuális világban egy idő után igényünk van a testszerűség jelenlétére” – Háy János fogalmazott így abban a teátrumban, amelyben először állították színre művét, a Gézagyereket. Most három különböző társulat tolmácsolásában három darab is szerepelt tőle a seregszemle programjában. A József Attila-díjas író, költő, festő az itt töltött öt nap alatt csaknem minden előadást megnézett, s úgy nyilatkozott a Kárpát-medence „kortárs drámai állapotáról”: szöveg szempontjából két irány alakult ki, a szöveget a rendező alapanyagnak tekinti, és az abból vett impulzusokkal dolgozik, de a színdarabot inkább a társulattal együtt alkotják meg közös ötletbörze nyomán. A másik alkotói rendszerben eleje, közepe, vége van a darabnak, és az írott műben lévő jelentést próbálja visszaadni, exponálni. Ez utóbbi is kétfelé ágazik. Jelen van egy patetikusabb, korosabb drámai beszédmód. És működik a pörgősebb, modernebb hangvételű, inkább hétköznapi kötődésű és nem nagy eszmék köré szerveződő mű.

Kérdésre kifejtette: reméli, a már avíttnak számítót hamarosan elhagyjuk, mert az allegorikus drámák számára mindig idegenek voltak. A megszámláltatott fák című mű kapcsán is szóba került: a régi szövegekhez hozzá kell nyúlni, hogy a színpadon megéljenek.

Reflexió létállapotunkra

Gemza Pétertől érdeklődtünk, az idei mustra alapján mi foglalkoztatta leginkább a színházi alkotókat. „Kevésbé markánsan jelenik meg egy témakör a korábbi évekhez képest, de sok előadás középpontjában áll az önreflexió.” Adta magát a kérdés: hogyan fogadták a házigazda társulatának darabjait (Menekülők, Rózsa és Ibolya) a házi bölcsek. „Nagyon fontos nekünk, hogy a Menekülők kifejezetten jó kritikát kapott, dicsérték a tiszta logikai gondolatmenet, végigvitt eszmeiséget, a szöveget és a megvalósítást egyaránt. A debreceni teátrum művészeti igazgatójára Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című drámája volt legnagyobb hatással a fesztivál előadásai közül a formanyelv, a finomság és az erős színészi jelenlét miatt. Hangsúlyozta: a rendezvény atmoszféráját idén az határozta meg, hogy számos drámaíróval – Visky András, Háy János, Kiss Csaba, Tasnádi István – találkozhattak a résztvevők. „A különleges szellemi közegben új látásmódokat világíthattunk meg egymás számára, amelyekből építkezhetünk. A darabok apropót adtak a problémafelvetésre, arra, hogy színházról beszélgessünk.”

HABE