A különleges otthonlét koordinátái

Debrecen - Minden író-olvasó ember (de tán nem is függ ez a betűktől, csak mi már nem tudunk elszakadni-vonatkoztatni ettől) igyekezik valamiképp megkapaszkodni a térben. Hogy tova ne sodorja az elmálló idő. Mindez az otthonlét (persze nem a pizsamás-fogkefés fajtája…) képzetével társul Nagy Gábor Miklós – sok hűséges Napló-olvasó emlékezhet a nevére – második önálló könyvében, a Gravitációs alappontokban.

Nem feltétlenül magától értetődik, hogy a világ mely táján lel az emberre az ilyesfajta otthon érzete, hol metszik egymást a koordináták akképpen, hogy az valamiféle kitüntetett helyzetet jelöljön, miközben persze leginkább belülről érint meg. Ahogyan azt a Gravitációs alappontok című kötet példázza, lehet ez egy különlegesen „feltöltött” földrajzi hely (esetünkben legfőképpen Lisszabon), de lehet egy irodalomtörténeti színtér, s akár még áttételesebben: bor, pipafüst, pékségillat.

Ezt az érzésvilágot járja be az alkotói én a címadó esszéisztikus novellában (mely a vékonyka kötetet terjedelemben uralja), sajátosan ellentmondásos helyzetére is rámutatva: mintha összegezni akarna egy igazán még ki sem bontakoztatott szépírói pályát.

Majd néhány időmértékes költeménnyel rezonál a próza gondolataira, és persze leginkább azt képviselve: a metrum – ahogy régtől fogva – ma is tartást adhat az „inneni-onnaniságban”.

Így hát – különösen, hogy most épp önmeghatározással, pályareflexióval is van dolgunk – nincs más út: írni, írni, írni kell. Legyünk épp (otthon) Estorilban, Óbudán vagy a Dósa nádor téren.

FGY