Debrecen hírei

2018.02.24. 11:39

Fiatalos lendülettel az ötvenhatosok

Debrecen - Beszámoló és tisztújító gyűlést tartott a Nagy Imre Társaság hajdú-bihari szervezete.

Debrecen - Beszámoló és tisztújító gyűlést tartott a Nagy Imre Társaság hajdú-bihari szervezete.

A január végi rendezvényen Balahó Zoltán, a Nagy Imre Társaság elnöke hangsúlyozta: a Nagy Imre szellemiségét tisztelő és emlékét őrző hagyományápoló szervezet a megalakulása óta jelentős tevékenységet fejt ki nemzeti történelmünk szé­leskörű terjesztésében, nemzedéki átörökítésében.

A leköszönő hajdú-bihari elnök, Erdélyi Márta úgy vélekedett, hogy programjaival a hagyományápoló szervezet letette névjegyét, hiszen minden korosztályt meg tudott szólítani. Kiemelt feladat, hogy az „Emberi sorsok Debrecenben, 1956 tükrében” című könyvüket megyei szinten minél több iskolába, könyvtárba eljuttassák. Ezt igazolja az Oláh László nyugállományú honvéd alezredes gyűjteményéből és eszmei irányításával az „Ilyen nagydolog a szabadság!” című, a megye több településén megrendezett tárlat, valamint a „Vöröskereszt és a Mentőszolgálat tevékenysége és helytállása az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában” című, tavalyi kiállítás és a kapcsolódó fórumok is.

Új vezetőket választottak

Erdélyi Márta köszönetét fejezte ki az egyre idősödő, de fiatalos lendülettel tevékenykedő tagságnak, amely az új elnöki teendők ellátásával Oláh Lászlót bízta meg. Az alelnök Csiszár Mihály lett, a gazdasági vezető pedig Csiszárné Deli Edit.

Az új elnök, Oláh László így fogalmazott: – Szervezetünk a következő évben a megalakulása negyedszázados jubileumát köszönti. A jövő felé haladás elképzelhetetlen a múltba vetett pillantás nélkül. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ezért fontos a munkánk, tevékenységünk minőségi fejlesztése, a következő generációval való megismertetése, hogy ezáltal méltó örökösei lehessünk Nagy Imre szellemének!

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!