2018.01.29. 19:20

Norma, a leggyönyörűbb rózsa a csokorban

Debrecen - Az egyik legszebb bel canto operaként számon tartott Norma címszereplőjét, a druida főpapnőt titkos szerelmi kapcsolat fűzi Pollionéhoz, a római prokonzulhoz, s ezért nem indítja harcra a gallokat a rómaiak ellen.

A forróvérű római férfi − bár a hosszú galliai állomásozás alatt két gyermekkel is megajándékozta Normát − már a fiatal papnő, Adalgisa szerelmére vágyik. Norma úgy érzi, megalázottságát csak bűnös szerelméből fogant gyermekei vére moshatja le, de képtelen megölni őket. Megüti a harcra hívó gongot, s a gallok győzelmi áldozatul ajánlják fel az isteneknek Pollionét. A férfi a halálos fenyegetettség ellenére is kitart fiatal szerelme mellett, s e hajthatatlanság annyira megrendíti Normát, hogy önmagát vádolja árulással. Az asszony önfeláldozása láttán Pollione szerelme újra fellángol, de már mindkettejükre máglyahalál vár.

Ebben az operában Bellini kétségtelenül elérte tehetségének legmagasabb csúcsát. Itt a költemény az antik görög tragédia magaslataiba emelkedik, és ezt a formát Bellini még inkább megnemesíti azáltal, hogy ünnepélyes és impozáns karaktert varázsol mindennek. A szenvedéllyel teli dallamok Bellini melódia-művészetének különösen szép, világos megnyilatkozásai, melyek egy fenséges talajon szárnyalhatnak szabadon, nem holmi homályos csillogással, hanem hatalmas, egységes képbe rendeződve, önkéntelenül is megidézve Gluck világát“

− így ír Richard Wagner a Normáról, amelyet maga is többször vezényelt.

Bellini, aki 30 évesen már a La Scala ünnepelt szerzője, első sikerei után a neves librettistával, Felice Romanival újabb felkérést kap, amelynek eredménye az 1831-ben bemutatott Norma. Romani közös munkáik betetőzéseként nevezte a művet „a leggyönyörűbb rózsának a csokorban“. Ezt az operát tartják a „bel canto“ stílus legemblematikusabb darabjának, ahol az énekhang szépsége végtelen dallamokon keresztül tündököl és uralkodik mindenek felett.

A főbb szerepek mindegyike komoly énekesi feladat. Különösen Norma és Adalgisa szerepe kíván nagy virtuózitást és egyben drámai szépséget, lírai magaslatokat. Két kiváló hazai művészt nyert meg ezekre a szerepekre a Csokonai Színház: Kolonits Klárát és Balga Gabriellát, míg Pollione, hol lírai, hol nagy érzelmi erőt sugárzó szerepében a román Calin Bratescut köszönthetjük Debrecenben, aki a szerepet, már a világ több pontján is énekelte.

Norma a nő toposza, aki fétis és szent népvezér, élet-halál ura és titkon bűnös szerelmes, anya és esendő, eldobott szerető, maga a lángoló szenvedély, az őrjöngő féltékenység, aki végzetében, bukásában is hű marad mind ahhoz, amiért élt. A többi szereplő is − szintén jól meghatározott és hálás művészi feladatot nyújtó karakterével − mind e középpont köré rendeződik. A címszereplő Kolonits Klára a ritkán játszott opera egyediségére hívta fel a figyelmet. „Az a sztereotípia él az emberekben, kissé leegyszerűsítve, hogy a bel canto opera csupa szépség, filigránság, de rá kellett jöjjek, hogy Bellini egy rendkívüli előfutára a romantikus zene-drámának, hiszen egy-két évtizeddel később Verdi az Attilában vagy a Traviatában nyúl ugyan ezekhez a zenei eszközökhöz. Számomra az volt a megdöbbentő, hogy itt van minden egyben, amit eddigi pályám alatt énekeltem: drámaibb Verdi, koloratúr Donizetti, az összes Mozart és mindez szintézisbe kerül. A múlt és jövő egyben van. Ez életem legkomplexebb szerepe. Norma a gyermekeit akarja megölni, csak hogy boldogtalanná tegye a gyerekek apját, aki másba szerelmes. Ilyen önsorsrontó, másokra tekintettel nem lévő, bosszúálló figura még soha nem került az utamba. Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy van egy út nőként, amin végig kell menni. Ennek az útnak az árnyoldalait ugyanolyan kötelességem megmutatni előadóként, mint a fiatalságra és szépségre alapozó szerepeket."

A Traviata sikere után most ismét Nadin Duffaut a rendező, aki érzékeny és mélyen értő olvasatban állítja elénk ezt a minden pillanatban váratlan fordulatokat vevő operát. „ A rendezés szempontjából a bel canto operák nem feltétlenül vonzóak, hisz az énektechnika határozza meg őket, a szöveg gyakran csak ismétlődik, mégis meg kell találni bennük egy vezérfonalat. A Norma viszont egy nagyon izgalmas történet, hiszen egy szerelemtől hajtott nő egészen odáig jut, hogy megölné a saját gyermekeit. A munka kezdetén arra kértem a munkatársaimat, a jelmeztervezőt, a díszlettervezőt és a többieket, hogy ne hallgassák meg a zenét, egyszerűen próbáljuk meg elmesélni a történetet. Amikor megvolt a történet alapja, apránként beleépítettem a zenét. Az volt a célom, hogy a történetet megtisztítsam mindentől, és egy, a régi világra épülő új világba helyezzem el. Egy lemeztelenített, semleges térbe, ami kissé ellene hat a díszítőelemekkel teli zenének" – mondja a rendezésről Nadine Duffaut.

- Csokonai Színház -