Debrecen hírei

2018.01.05. 12:51

Házszentelések idején

Debrecen - Első ünnepünk az évben vízkereszt, ami még a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik.

Debrecen - Első ünnepünk az évben vízkereszt, ami még a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik.

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

A II. Vatikáni Zsinat óta, a zsinati rendelkezések értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

Hagyományápolás

A 2018-as esztendőt a debreceni és a megyei Értéktárba felvett Debreceni Regösök is köszöntik. Mint meghívójukban írják, Boldogasszony (azaz január) havának 6. napján, vízkeresztkor, szombaton tartják ezt az alkalmukat, ahol elmondják majd az ősi regösénekeket, hogy „közösen ébresztgessük a téli világot”. Az érdeklődőket DMK Homokkerti Közösségi Házába (Szabó Kálmán u. 68.) várják szombaton 15 órától estig. A regösök elmondják ősi regösénekeinket, ezzel ébresztgetik a téli világot. A gyerekek regösbotot, nemezszarvast készítenek, gyertyát mártanak.

Debreceni események

Vízkereszt az Úr megjelenésének ünnepe, január 6-án (szombaton) van. A debreceni Szent Anna-székesegyházban reggel 7-, 8-, 10- és 18 órakor lesz szentmise. A vízszentelést a 10 órai szentmise elején végzik. Ezt követően a hívek otthonaikba vihetnek az immár megszentelt vízből, hogy feltöltsék a házi szenteltvíz-tartójukat, és imádság kíséretében meghinthetik vele otthonukat.

Vasárnap, január 7-én az Úrmegkeresztelkedésének ünnepét tartja az egyház. Ezzel az ünneppel befejeződik a karácsonyi ünnepkör, és megkezdődik az évközi idő hamvazószerdáig (február 14-ig) tartó része.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!