Ha repül a nehéz kő – színmű az ifjúságnak

Debrecen - A Kövek egyik központi mondanivalója épp a barátságról szól, annak kérdéseit teszi fel.

A 2017/2018-as, A fiatalok évadaként meghirdetett időszakban a Csokonai Színház nemcsak mesejátékokkal és osztálytermi nevelési programokkal, hanem ifjúsági előadással is várja a felnövekvő generációt. A Csokonai Ifjúsági Program produkcióiból a már Debrecenben is jól ismert Bethlenfalvy Ádám (jelen esetben mint rendező) és Madák Zsuzsanna (mint dramaturg) újfent egy nagyon erős, mélyen elgondolkodtató darabra, a Stefo Nantsou – Tom Lycos szerzőpáros írta Kövekre invitálja a diákokat a teátrumba.

A történetet egy Ausztráliában nagy port kavart, valós eset ihlette. A Békés Pál fordította szövegből a Csokonai Színház két legfiatalabb tagja, Kovács András és Kránicz Richárd számára készítettek színpadi adaptációt az alkotók: ők azok, akik a történetben épp hogy kamaszkorba lépő fiúkat megszemélyesítik.

Kezdés előtt

A két színművész már a színpadon „tevékenykedik”, amikor a diákok elfoglalják a Víg Kamaraszínház nézőterét. Egy játszótér a díszlet, a későbbiekre nézvést sokatmondó „Köszönjük, hogy betartja a szabályokat” felirattal. A hintán ücsörögve, zenét hallgatva, s a manapság elengedhetetlen kelléket, a mobiltelefont nyomkodva egyelőre „jól elvan” a két fiatal. Mielőtt azonban konkrétan belekezdenének a Kövek eljátszásába, kapcsolatba lépnek a közönségükkel, mintegy beavatva őket az elkövetkezendő egy óra történéseibe. Kérdéseket tesznek fel a barátság mibenlétéről: „Honnan lehet tudni, hogy valakik igazán jó barátok?”; „Van-e olyan dolog, amit még a legjobb barát sem engedhet meg a másiknak?” Ezek azért nagyon fontosak és találóak, mert a Kövek egyik központi mondanivalója épp a barátságról szól. A ráhangolódást lehetővé tevő kérdések után azonban a többi, időközben felmerülő problémát már az előadás közvetíti a nézők számára.

Szívbemarkoló, tanulságos

Azt, hogy további kérdések fogalmazódjanak meg a nézőkben a látottak kapcsán, önmagában a sodró történet is garantálja. A két srác, a láthatóan kallódó, szeretethiánnyal küzdő és mindössze tizenhárom éves Yahoo (Kovács András), valamint a nála egy évvel fiatalabb Shy Boy (Kránicz Richárd) egyre nagyobb „balhékat” követ el. S már ezekkel a kihágásokkal szembesülve is „magukba nézhetnek” a közönség soraiban ülő tanulók: Én ezt vajon megtenném-e? Nekem ez még beleférne-e? Főleg úgy, hogy a történet egyértelműen sugallja: Shy Boy, ha a „barátja”, a nála idősebb Yahoo nem volna olyan erőszakos, ha nem uralkodna felette, azaz nem befolyásolná, valószínűleg nem keveredne ilyesfajta eseteknek a közelébe se.

Fotó: Derencsényi István

Ám Yahoo olyan hatással van rá – nyilván a szülői felügyelet és a kellő szeretet hiánya miatt, illetve a nagyobb, idősebb „társ” felé való megfelelési kényszere okán –, hogy a „barátjával” együtt spirálszerűen sodródik bele, s kerül egyre mélyebbre az események örvényében.

Az alakformálás is a helyén van

A szereplő fiúk közötti ilyesfajta hierarchiát remekül érzékelteti velünk a két színművész. Míg a „főnököt” játszva, Yahoo-t alakítva Kovács András folyamatosan agresszív és indulatos: rugdossa a játszótér használati tárgyait, idegesen dobálja magát, állandóan ordítozik, s ha valami nem tetszik neki, társának a saját testi épségét is óvnia kell tőle, Shy Boy szerepében Kránicz jelzi: jóval esendőbb, kiszolgáltatottabb gyerek ő, mint a másik. Olyan, aki folyamatosan hezitál egy-egy csínytevés elkövetése előtt és kapcsán. Aztán mégis mindent meg kell csinálnia, látva és tapasztalva Yahoo felé (is) irányuló indulatait.

Másfajta szerepben

A színművészek „dolga” azért is összetett, mert nekik kell alakítaniuk azt a két rend­őrt is, akik kezdetben a két fiú csínytevései, a későbbiek során pedig a bűncselekményei kapcsán nyomoznak. A rendezőnek, valamint a díszlettervező Ondraschek Péternek köszönhetően szerepváltásaikhoz kiváló kellékeket kapnak. Amíg kamaszlétüket egy-egy kockás ing fémjelzi, rendőr mivoltukat fényes celofánba csomagolt rendőrsapka, szemüveg, fegyvertok érzékelteti. Ezek felöltésével már a nyomozó felnőttek, Russo (Kránicz Richárd) és Quinn (Kovács András) szerepében állnak előttünk. Ám e szereposztás kapcsán, tehát, hogy ki alakítja az egyik, s ki a másik rendőrt, ismét izgalmas csavar érhető tetten a történetben: a két „fakabát” között is megvan a hierarchia, ám épp fordított. A kamaszként és felnőttként egymással ellentétes karakter megformálása, azaz az, hogy hol a domináns, hol az elnyomott felet kell a művészeknek eljátszaniuk, különösen nagy koncentrációt igényel. Ám a színművészek ezzel a feladattal is megbirkóznak.

A bűntények és a megítélésük

Azoknak a diákoknak az érdekében, akik még nem látták az előadást, természetesen nem szeretném elárulni, hogy a két kamasz mi mindenre vetemedik. Itt csak annyit mondanék, hogy egy bizonyos kő valóban a „halál kövévé” válik az egyik fiú kezében – ahogyan arról a történetben idézett sajtóorgánum beszámol –, és emiatt mindkét kamasznak bíróság előtt kell felelnie a tettéért. Azonban a fiúknak mind a társadalmi – a tanárok, szülők, a hozzátartozók általi – meg­ítélése kapcsán, mind pedig a róluk a bíróságon kimondott ítélet tekintetében újabb kérdések merülhetnek fel a történet befogadóiban.

Minderre számítva és mindezt tapasztalva, az alkotók még arra is figyeltek, hogy az előadás végén olyan szórólapokat osztogassanak, amelyeken az esetlegesen felmerülő kérdések is szerepelnek, segítve ezzel a diákok, a velük foglalkozó pedagógusok, illetve szülők dolgát a látottak minél hatékonyabb feldolgozásában. Reméljük, ezeknek és más, a darab megtekintése közben keletkezett kérdéseknek a megtárgyalásával és megválaszolásával – akár az iskolában, akár otthon –, a megfelelő konklúziók levonása sem marad el.

- Gyürky Katalin -

Alkotók

Szereplők:

Közreműködők:

[related-post post_id="3733594"]