Debrecen hírei

2013.06.11. 13:04

Haraptak a debreceni tigrisek

A Debrecen Tigers baseball pályája szurkolóktól és játékosoktól volt hangos ezen a hétvégén. Szombaton a Debrecen Tigerkids a Jászberény Bandits csapatát fogadta, utánuk pedig az NB2-ben szereplő Debrecen Tigers és Jászberény Stinky Sox játékosai léptek pályára.

A Debrecen Tigers baseball pályája szurkolóktól és játékosoktól volt hangos ezen a hétvégén. Szombaton a Debrecen Tigerkids a Jászberény Bandits csapatát fogadta, utánuk pedig az NB2-ben szereplő Debrecen Tigers és Jászberény Stinky Sox játékosai léptek pályára.

A kis tigriseknek idén már sikerült legyőzni a banditákat, így bizakodva várták a mostani összecsapást. Ráadásul mindkét csapat számára ez volt az alapszakasz utolsó mérkőzése az idei bajnokságban, tehát élt bennünk a bizonyítás vágya is. A mérkőzés 11 órakor kezdődött, ahol a vendég csapat üthetett elsőként. A Tigerkids remek védekezésének köszönhetően a Bandits együttese nem tudott pontot szerezni az első kör végén. Ez nem volt elmondható a tigrisekre, mivel a hazai csapat játékosai sorra lopták a bázisokat, melyet sokszor csak tétlenül néztek a banditák. Ennek köszönhetően már az első körben 5 pontot szereztek a tigrisek. Ez a játékkép volt jellemző az egész mérkőzésre, vagyis a vendégeknek nem sikerült egyetlen egy pontot sem begyűjteniük, míg a Tigerkids a második körben már 15:0-ra vezetett. Végül a mérkőzés a 4. körben idő előtt ért véget a nagyarányú pont különbség miatt, a Tigerkids 20:0-ra nyert!. Kajtár Gergő, a debreceni csapat játékosa pedig egy személyben is megmutatta a csapata elszántságát, hisz a játszma során ütött egy "home run-t" is. A hétvégi mérkőzéstől függetlenül is a 2. helyen zárta az alapszakaszt a Tigerkids.

A szombat délután viszont már a nagy csapatokról szólt. A két együttes korábban már találkozott a szezonnyitó mérkőzésen a Stinky Sox otthonában, ahol a Tigresnek sikerült nyerniük 22:2-re. Ennek ellenére a hazai csapat most sem vette félvállról a mérkőzést. Ráadásul mindkét együttesben több sérütl játékos nem tudta vállalni a mérkőzést. Az első pontot a Debrecen Tigers szerezte, de rögtön jött a Stinky Sox, nem akármilyen válasza Bagyinszky Tibor révén, akit ütött egy "home run-t". Ezt követően a dobókról és a védekezésről szólt a játék. Mindkét csapat dobói remekeltek, és alig engedték ütni a ellenfél játékosait. Ha pedig ez mégis sikerült nekik, a védők sorra ejtették ki őket. De ez nem jelentett akadályt a debreceni csapat játékosának, Balkus Tamásnak, aki szintén ütött egy "home run-t", így a tigrisek is megvillantották karmaikat. A kilencedik kör végére a hazai csapat 5 pontot szerzett, míg a vendégeknek csupán 1 pontot sikerült behozniuk, vagyis ismét nyert a Tigers! A csapat így továbbra is őrzi 3. helyét a tabellán, 7 győzelemmel és 2 vereséggel.

A következő mérkőzést szintén itthon játssza a Debrecen Tigers együttese június 15-én a Nyugati Ipari Parkban található pályáján, ahol a Nemesvámos Tigers csapatát fogadja majd. Amennyiben sikerül nyerniük a debreceni játékosoknak, azzal bebiztosíthatják helyüket a rájátszásban.

Szufelják János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!