Debrecen hírei

2012.06.05. 09:57

Tollaslabda: Krausz Gergely történelmi sikere

Tollaslabda - A debreceni tollaslabdázó megnyerte a hagyományos németországi korosztályos versenyt.

Tollaslabda - A debreceni tollaslabdázó megnyerte a hagyományos németországi korosztályos versenyt.A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola két ifjúsági versenyzője a németországi Friedrichafenben vett részt Európa egyik legtradicionális versenyén. A Bodensee Jugendturnier elnevezésű viadalát 45 éve folyamatosan megrendezik, idén 12 ország, több mint 500 versenyzője vetélkedett a helyezésekért.

A debreceni Krausz Gergely kiemelkedően szerepelt a tornán, előbb a csoportmérkőzéseken aratott sima győzelmeket, majd a főtáblán kellett megküzdenie a sikerért. A legnehezebb mérkőzése a négy közé jutásért volt, ahol három játszmában, nagy csatában győzte le német ellenfelét. Krausz klasszisát igazolva, legjobb játékát a döntőben nyújtotta, két sima játszmában nyert, s ezzel a sikerrel történelmet írt: magyar fiú versenyző a verseny 45 éves történetében még nem győzedelmeskedett az U19-es kategóriában.

A másik hajdúsági versenyző, Mester József is kitett magáért, egyéniben a selejtezőből indulva 3 győzelemmel kiharcolta a főtáblára jutást, ahol a későbbi döntőstől szenvedett vereséget.

Fiú párosban is megállták helyüket a fiúk, a legjobb nyolc között három játszmás, nagy küzdelemben szenvedtek vereséget.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!