Csányi: az OTP Magyarországon nem akar bankot venni

Budapest – Az OTP Bank vezetése nem gondolkodik magyarországi bankvásárláson, inkább a régiós lehetőségeket keresi; idén, esetleg jövőre Oroszországban hajthat végre akvizíciót a bank – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a közgyűlését követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hozzátette, hogy a régiós felvásárlási lehetőségek bővülhetnek a következő években, mert a szigorodó európai tőkemegfelelési szabályok miatt számos hitelintézet arra kényszerülhet, hogy banki befektetéseit eladja.

Véleménye szerint biztosan lesz konszolidáció a magyar bankpiacon, mert az alacsony kamatok és a szigorodó tőkemegfelelési szabályok ebbe az irányba hatnak. “Annak jobban örülnék, ha inkább megszűnnének bankok, minthogy megvásárolják őket” – mondta az elnök-vezérigazgató.

Egy kérdésre válaszolva kijelentette: a Budapest Bankot jó banknak tartja, de arra, hogy a Budapest Bankot az OTP vegye meg, a Gazdasági Versenyhivataltól nehezen kapna engedélyt a pénzintézet.

Arról is szólt, hogy az OTP javítani kíván a hitel/betét arányon, szeretné növelni a magyarországi hitelezést.

Egy másik kérdéssel kapcsolatban Csányi Sándor megjegyezte: nem örülne annak, ha bővítenék az ingyenes pénzügyi szolgáltatások körét.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés