Túl van a közvetlen életveszélyen a vasárnapra virradóan Debrecen belvárosában megkéselt 25 éves fiatalember; három fiatalt keresnek a kis híján halálos döfésekkel összefüggésben.
Az eddigi információk alapján nincs szó rablásról. Úgy tudjuk, az áldozatot több döfés érte.
Vékony, szemüveges
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt nyomoz ismeretlen elkövető ellen – közölte kedden Vezendi Jánosné, a megyei főkapitányság szóvivője.
Mint elmondta, a bűncselekmény 0.50 és 1 óra között történt a Gambrinusz közben. – Az áldozat a Piac és a Szent Anna utcák sarkán, a volt APEH székház előtt találkozott barátjával, amikor egy háromfős társaság egyik tagjával szóváltásba keveredett.
A vita vége az lett, hogy az illető mindkettőjüket lefújta spray-vel – tájékoztatott az őrnagy, azzal folytatva, hogy a társaság ezután a Kossuth tér irányába távozott. A fiatalember utánuk ment, ekkor történt a késelés, még tiszázatlan körülmények között.
A feltételezett elkövető egy 18-20 éves, körülbelül 175 centiméter magas, vékony, szemüveges fiú. Arca csontos, sötét haja rövid. A lány, akivel látták, hasonló korú, 165 centiméter magas, haja hosszú, barna. Magassarkú csizmát, világos, feltehetően fehér, combközépig vagy térdig érő kabátot viselt.
A harmadik keresett fiatal valószínűleg a lány barátja, egy nagydarab, szélesvállú fiatalember, aki 175-180 centiméter magas. Rajta derékig érő dzseki és világos farmer volt.
Túl a közvetlen életveszélyen |
| A megszúrt fiatalember túl van a közvetlen életveszélyen, és stabilizálódott az állapota – mondta el érdeklődésünkre kedden Szentgyörgyi János, a Kenézy-kórház sajtóreferense. Hozzátette: még vasárnapra virradóan több órás műtétet hajtottak végre rajta az orvosok. A súlyos, életveszélyes sérüléssel kórházba szállított férfi már a bűntett helyszínén nagyon sok vért veszített, és más forrásból származó információink szerint a műtét során is rengeteg vért kellett felhasználni a megmentése érdekében. |
Aki az elkövetők kilétéről, tartózkodási helyéről, illetve a bűncselekményről érdemi információkkal bír, jelentkezzen a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságon. A bűnpártolás elkerülése érdekében feltétlenül várják, az elkövetővel lévő lány és fiú bejelentését!
Leszúrtak egy amerikait Prágában
Halálra szurkáltak egy 45 éves amerikai állampolgárt kedd éjszaka Prága egyik külvárosában – közölte szerdán a helyi rendőrség szóvivője. Az eddigi információk szerint a férfi több késszúrás miatt a helyszínen meghalt. A rendőrség már le is tartóztatott egy 27 éves férfit a gyilkossággal kapcsolatban. Bővebben…
Testvére védelmére kelt, de a sógor leszúrta
Tragédiába torkolló családi vita történt csütörtökön este Felsődobszán, amikor testvére védelmére kelt egy férfi. Az asszony közelben élő testvére azért ment át, hogy sógorát lecsitítsa… Bővebben…
RaL