Budapest- A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) visszautasítja a létszámcsökkentés lehetőségét a közszférában - közölte a szakszervezeti konföderáció kedden.
Budapest - Döntött a kormány arról, hogy a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2016. évi kompenzációja érdekében a 2016. évi központi költségvetés céltartalékából forrásokat csoportosít át az önkormányzatok támogatásai fejezetbe - olvasható a Magya
Budapest, 2013. január 10., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint a kabinetnek vissza kellene vonnia a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő decemberi határozatát, mert ezzel totális káoszt idéz elő - mondta Korózs Lajos, a szocialista p
Bécs, Bukarest, Pozsony, Prága, 2012. december 3., hétfő (MTI) - A környező országokban jelentős az állam és általában a közszféra súlya a gáz- és energiaszektorban. Szlovákiában bírálják a privatizációt, Romániában viszont most készülnek az állami ellenő
Budapest, 2012. szeptember 14., péntek (MTI) - A kormány még nem tárgyalt erről a kérdésről - így kommentálta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya a Magyar Hírlap közszférában várható elbocsátásokról szóló hírét pénteken az MTI
Budapest, 2012. augusztus 17., péntek (MTI) - Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik ahhoz hozzájárulni, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a