Bulvár

2018.10.24. 14:23

Újabb debreceni esélyes az X-Faktorban?

Debrecen - A közönség tombolt Balog Janó produkciója alatt, az énekes négy igennel jutott a következő fordulóba.

Debrecen - A közönség tombolt Balog Janó produkciója alatt, az énekes négy igennel jutott a következő fordulóba.

A 2018-as X-Faktorban úgy tűnik, nemcsak Docsa Dóra esélyes a végső győzelemre, hanem a szintén cívisvárosi Balog Janó is. A 42 éves, színművészként dolgozó tehetség a szombati adásban éneklésével levette a zsűrit a lábáról, Gáspár Laci állva tapsolt Stevie Wonder Janó által előadott, Superstition című dalára. A produkció után a zsűritag azt mondta:

Az jár a fejemben, hogy eddig hol voltál.”

Majd hozzátette, ebben az évadban ez tetszett neki a legjobban. Radics Gigi szerint ízléses és dögös volt, sőt ByeAlex Janó levonulása után kijelentette: most lépett színpadra az idei győztes.

Múlt és jelen

Janó először a debreceni Csokonai Színház A dzsungel könyve című zenés darabjában tűnt fel nagyjából 20 évvel ezelőtt. A musical-énekesnő, a Sztárban Sztárban szereplő Sári Évivel és a debreceni ZeneTheatrum és Musical Színház egyik vezetőjével, Csáki Szabolccsal alkottak egy csapatot, hiszen mindannyian az akkori Vasutas Musical Stúdió növendékei voltak. Janót felvették a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, majd annak elvégzése után Amerikában is járt felsőoktatási intézménybe. Hat évvel ezelőtt viszont teljesen más irányba sodorta az élet: hajókon dolgozott, természetesen énekesi szerepkörben. Idén áprilisban tért vissza Debrecenbe, ahol a csaknem húszéves barátságnak köszönhetően újra színpadra állhatott. – Játszott nálunk az Oroszlánkirályban, de ő volt, aki lefordította angolra a Júlia című darabot, amely Lengyelországban meg is kapta a legjobb rendezésnek járó díjat. Janó a ZeneTheatrumban tanította a gyerekeket, ott volt a mentoruk. Szerintem zseniális énekes – dicsérte kollégáját és barátját Végh Veronika, a Páholy Lakásszínház vezetője.

ND


[related-post post_id="4018156"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!