Mosolyogj vissza rám!

Mosolyogj vissza rám!
© Fotó: Archív
Debrecen – A Parno Graszt énekesnőjének őszinte, saját videóját több mint másfél millióan látták.

Az UNICEF új kezdeményezést indított 2018 őszén Magyarországon, Egy generáció korlátok nélkül címmel. A platform célja, hogy 2030-ig a fiatal nemzedékek világszerte megfelelő oktatásban és képzésben részesüljenek, és megtalálják helyüket a munka világában. Ezen belül indult el – Rajtad áll a jövőd! jelmondattal – egy nemzetközi ifjúsági program. A kezdeményezés hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait célozza meg; az őket leginkább érintő és foglalkoztató társadalmi problémákról kreatív megoldásokkal dolgoztak ki különféle kampányokat. A program hazai döntőjébe A Félelmek Legyőzői és a Depriváció Nyomán elnevezésű csapat jutott ki, így összemérhetik magukat a nemzetközi fináléba jutó 31 csapattal.

Előítéletek (nélkül)

A Parno Graszt roma népzenei együttes énekesnője, Oláh Heléna is csatlakozott A Félelmek Legyőzői elnevezésű csoporthoz egy saját, őszinte videóval. A kétperces klipben A4-es papírra felírva osztotta meg a közösséggel a vele történteket. Az énekesnő – aki egy szabolcsi kis faluban született, zenészcsaládba – kislányával és férjével él Debrecenben. A szülei arra tanították, hogy a zene ereje összehozza az embereket, valamint hitt abban, hogy a bőre színe nem fog számítani személyének megítélésében. Nagyvárosba költözése után mindennap felteszi a magának a kérdéseket: el kell-e fogadnia, hogy követi a biztonsági őr a bevásárlóközpontban, valamint, hogy nem engedik be egy szórakozóhelyre, vagy megkérdezi tőle a pénztáros, ki tudja-e fizetni, ami a kosarában van? – Heléna vagyok és cigány; érzem az emberek szeretetét a koncerteken, de amikor lejövök a színpadról, sokak szemében „csak” egy cigány vagyok – olvasható az énekesnő lapjain. Majd a videó végén, az utolsó írásában elárulja: büszke a származására, és ugyanolyan ember (akar lenni), mint bárki más.

ND



Bocskaikert.
HAON.HU






hirdetés