TeSzedd! De inkább ne dobd el!

Akt.:
TeSzedd! De inkább ne dobd el!
© Fotó: Matey István
Debrecen – Ezzel a szlogennel csatlakozott az országos hulladékgyűjtési akcióhoz a debreceni önkormányzat. Papp László polgármester tájékoztatóján azt mondta: csak összefogással lehet megtisztítani a debreceni közterületeket a szeméttől.

Március 18-án reggel Papp László polgármester, Barcsa Lajos alpolgármester és a közgyűlés Fidesz KDNP frakciójának képviselői közösen tisztították meg a Sárvári Pál – Derék – Vincellér utca közelében lévő zöldterületet – olvasható a debreceni önkormányzat közleményében.

Az akcióval szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az illegálisan elhelyezett hulladék és a közterületen eldobott szemét nemcsak a lakosok közérzetét ronthatja, de eltakarítása minden évben komoly kiadást jelent az önkormányzatnak.

Papp László polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat az elmúlt években jelentős összeget fordított a köztisztaságra, melynek egy részét a közterületeken illegálisan elhelyezett szemét elszállítására költöttek.

– Nagyon fontos, hogy közösen figyeljünk környezetünkre, csak együtt tehetünk Debrecen tisztaságáért! A TeSzedd! akció keretén belül, önkormányzati képviselőkkel együttműködve rakjuk rendbe a várost, de ez csak az első lépés a tiszta Debrecenért! Ezt továbbgondolva hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a köztisztaság közös ügyünk – fogalmazott a polgármester.

Fotó: Matey István

Nemcsak a debreceni önkormányzat érezte fontosnak a környezet védelmét. Debreceni diákok is nagy számban csatlakoztak az idei TeSzedd! akcióhoz. A Debreceni Szakképzési Centrum 10 tagintézményének 14 csoportja, a Debreceni Tankerületi Központ 22 intézményének 28 csoportja – összesen 4000 debreceni diák vállalta, hogy megtisztítja iskolája környezetét ezen a héten.

Az elmúlt négy évben 856 millió forintot költött az önkormányzat a köztisztaság javítására Debrecenben, melyből az illegálisan elhelyezett szemét eltakarítására 110 millió forintot fordítottak. A 2019-es költségvetésben köztisztasági feladatokra 273 millió forintot fordít az önkormányzat.

Fotó: Matey István

– Az illegális szemétlerakók megszüntetésére évente 20 millió forintot költ a város, amely összegből két új, korszerű debreceni játszótér épülhetne, vagy akár 500 fát is ültethetnének a városban – mondta a tájékoztatón Barcsa Lajos alpolgármester.

Az országos TeSzedd! akció 2019. március 18. és 24. között tart. A debreceni önkormányzat saját kezdeményezésére ezen túl is szeretné megszólítani a városlakókat és kiterjeszteni a köztisztasági akciót egész évre.



Biharkeresztes.
HAON.HU






hirdetés