Vádat emeltek egy szentpéterszegi kutyatámadás ügyében

Berettyóújfalu, Szentpéterszeg – A Berettyóújfalui Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy asszony ellen, mert a kutyája rátámadt az utcán kerékpározó sértettre, akinek megharapta a bal lábát. A sértett ennek következtében leesett a kerékpárról – írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint 2018. március 11-én 16 óra körüli időben a vádlott pitbull-kuvasz keverék kutyájával megjelent Szentpéterszegen egy ismerősénél, akihez addig nem tudtak bemenni, amíg a tulajdonos az udvaron szabadon lévő kistestű kutyáját zárt helyre nem vitte. A vádlott a kutyával az utcán várakozott, az állaton csupán egy nyakörv és az ahhoz kapcsolódó kötél volt, szájkosár azonban nem.

Ez idő alatt közeledett feléjük kerékpárral a sértett. A kutya észlelve az idegen személy közelségét, kiszabadult a vádlott fogásából és a sértetthez szaladt, majd bal lábának alsó részébe harapott és azt egy ideig el sem engedte. Ennek következtében a sértett egyensúlyát vesztve a kerékpárról a térdeire esett. A sértett a kutyaharapás miatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – közölte a főügyészség.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Berettyóújfalui Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádiratban az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül, büntetővégzésben a vádlottal szemben intézkedésként próbára bocsátás alkalmazását indítványozta.



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés