Méltó emléket állítottak Furtán

Akt.:
Méltó emléket állítottak Furtán
© Fotó: Derencsényi István
Furta – A furtai hősök emlékére avattak kopjafát a Szent László katolikus templom udvarán vasárnap, a húsvéti szentmisét követően Furtán.

– Az első és második világháborúban elesett honfitársak katonai megbízatásukban életükkel álltak helyt. Ma a feltámadást is ünnepeljük, és azokat, akik a haza szabadságáért harcoltak fegyverrel, szavakkal vagy embert és országot építő szeretettel – mondta Katonáné Varga Olga lelkipásztor. Rákóczi Jenő plébános hangsúlyozta, a hősöknek és az áldozatoknak egyaránt kijár a méltó megemlékezés. – Nem emberfeletti hősök voltak ők, hanem az emberi lét vállalásának hősei – fogalmazott.

1-3Fotó. Derencsényi István

Beszédes motívumok

Balázs József, a kopjafát készítő népi iparművész az ünnepségen ismertette a kifaragott szimbólumok jelentőségét. A fejfa csúcsa a férfiakat, katonákat jelképezi. A buzogányok a református és a katolikus egyházat szimbolizálják, míg a tulipán a nők és a család jelentőségét hangsúlyozza. – A forgórózsa az élet nehézségeire utal. Mivel két irányba forog, kirajzolódik egy szem is, mely azt jelzi, hogy az elhunyt fentről figyel minket – mondta Balázs József, hozzátéve, az elkészített alkotáson találhatók utalások a katonaságra, a gyerekekre, az unokákra, a teremtésre, valamint a lélekre is.

A koszorúzással egybekötött ünnepségen katonazenekar és díszőrség is tisztelgett a közel hatvan furtai katona emléke előtt, akik az első világháborúban estek el. Nevük a második világháború összes furtai áldozatának, és a települést védő és elesett tíz német katona nevével került a kopjafára.



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés