A magyar kultúrát ünnepelte Berettyóújfalu

A Kokas Banda
A Kokas Banda - © Fotó: Kogyilláné H. Szófia
Berettyóújfalu – Négy városban több mint 50 programot szerveztek a jeles ünnep alkalmából; Berettyóújfaluban például nyolc helyszínen tartottak rendezvényeket négy nap alatt.

Nagyvárad és Berettyóújfalu 2001 óta, a két település testvérvárosaival, Debrecennel és Margittával pedig 2016 óta szervezi közösen a magyar kultúra ünnepe eseménysorozatot. Január 21-én rendhagyó irodalomórák, két kiállítás és egy koncert is várta az ünneplőket.

19 éve ünnepelnek együtt

Berettyóújfalu a magyar himnusz születésének emléknapjára immár 19 éve gálaesttel is készül. A színházteremben az est résztvevőit elsőként Biró Rozália Bihar megyei parlamenti képviselő köszöntötte. A képviselő gondolatait úgy kezdte: már az év első napjaiban, mintegy felkiáltójelként jelenik meg a magyar kultúra ünnepe, mely lehetőség arra, hogy a mindennapok forgatagában megálljunk egy pillanatra, és számot vessünk. A képviselő hangsúlyozta, a mi dolgunk a felnövekvő nemzedéknek átadni a kulturális értékeinket, melyeket az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak.

Múltunk és jelenünk kultúrájának védelme biztosítja azt a lehetőséget, adja meg azt az erőt, amelynek segítségével jövőnket építeni tudjuk és építenünk kell”

– fogalmazott Biró Rozália.

Fotó: Kogyilláné H. Szófia

A parlamenti képviselő a közösség fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, a nemzet mélységét és nagyságát csak közösségként érthetjük meg. Kárpát-medencei magyarságban gondolkodva összefogással, számunkat fölülmúló erővel, felelősségvállalással és eredményekkel tudjuk megmutatni egész Európának, hogyan kell keresztény értékrend szerint élni, legyőzni mindazt, ami ellenünk fordul, és tenni azért, hogy gyermekeinknek itt, szülőföldjükön magyar jövőjük legyen.

A kultúra olyan, mint az élet

Demian Zsolt, az RMDSZ Margitta körzeti szervezetének elnöke Pocsaly Zoltán, Berettyóújfalu testvérvárosa polgármesterének üzenetét tolmácsolva kezdte ünnepi beszédét: „Berettyóújfalunak és Margittának négy komolyabb európai uniós forrásokból biztosított beruházása lesz, melyeknek gyümölcsét mindkét város polgárai fogják élvezni”.

Fotó: Kogyilláné H. Szófia

Az elnök elmondta, a romániai Bihar megyében élők és az egész magyarság büszke lehet arra, ahogyan megéli kultúráját, még akkor is, ha az néha nehézségekbe ütközik. Demian Zsolt egy hétköznapi példával írta le a kultúra fogalmát: „A kultúra olyan, mint az élet: bennünk van a helye. A múzeum és a könyvtár a kamra, a színház és a koncertterem a konyha. A tárolás, az elkészítés, a munkafolyamat kulcsállomásai. Az eredmény azonban a mindennapi használattól lesz része életünknek”. Demian Zsolt kiemelte irodalmárainkat, feltalálóinkat, zeneszerzőinket és kultúránk őrzőit, valamint a magyar himnuszt, mely a magyarságot összeköti. „Kultúránkat ismerjük meg, használjuk, éljük meg, tanítsuk és szerettessük meg az utánunk jövőkkel” – zárta gondolatait Demian Zsolt.

A közös sikerek tesznek életerőssé

Muraközi István polgármester a gálaesten elmondott beszédében említést tett útmutató szellemi elődeinkről, és eredményeikről. Ahogy fogalmazott, a magyar kultúra – a történelmi, vallási, és néphagyományok, valamint a tudomány eredményei – tartott meg minket a Kárpát-medencében. A polgármester szólt a jelenről is, amelyben épülnek a közterek, közösségi létesítmények, intézmények, és ahol folyamatos a törekvés arra, minél élhetőbb és praktikusabb mindennapokat adó infrastruktúra épülhessen ki úgy, hogy közben vigyázunk történelmi értékeinkre, kulturális adottságainkra. „A Himnusz születését ünnepeljük, általa pedig a közöttünk fennálló, és egyre erősödő egységet. Ez az egység pedig immár nem csak a közös hagyományokban és kultúrában, hanem a kézzelfogható, gazdasági kapcsolatokban is eleven.”

Fotó: Kogyilláné H. Szófia

A most megélt és az előttünk álló centenáriumok emlékeztessenek arra, hogy a közös munka és a közös sikerek elhomályosítják a közös sérelmeket és ellenállóvá, életerőssé tesznek minket – zárta gondolatait Berettyóújfalu polgármestere.

Tájegységek táncai a színpadon

Idén a gálaest fellépő vendége a kárpátaljai hagyományőrzés zászlóvivői, a tiszapéterfalvai Kokas Banda népzenei együttes volt. A 2006-ban alakult banda a népzene és hagyományaink iránt elkötelezett Kokas Károly családi és baráti köréből áll. A Vass Lajos nagydíjas együttes pörgős előadásaival számos tájegységet bejárt már, Berettyóújfalu pedig másodjára látta vendégül a bandát.

– Kogyilláné H. Szófia –



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés