Kötőjel: Világlátás

Jól tudjuk, és bizony már nagyon régen, hogy a világ nem olyan, amilyen valójában, hanem olyan, amilyennek látjuk. Illetve: amilyennek láttatják velünk. Persze hogy így van, hiszen ezért van, erre való a média! Mert ameddig ott vannak képernyőinken a robbantások, a frontális ütközések maradványai, vagy az öngyilkos merényletek, addig „hát szörnyű, na!”, mondjuk és közben kimegyünk a konyhába keverni még egy kávét, mert későn lesz a film. Réti János írása.

A minap aztán üzent egy cseleset az élet. Mármint a való világ. Meghívtam magam egy gömb pisztáciára a nagy bevásárlóközpont első emeletén lévő fagylaltozóba. Ez abból áll, hogy a pultnál kikérem a fagyit, aztán tölcsérestől, mindenestől leülök egy szabad helyre az üres vagy majdnem üres asztalok egyikéhez és kezdem a pisztáciázást. Idill, béke, nyugalom! Igen ám, de utánam nem sokkal érkezett egy arabszerű pár. Hogy hitviláguk mely ágazatából, az kideríthetetlen! Mert a férfi rendesen kreol, a hölgy pedig be van csomagolva tetőtől talpig fekete csadorba. A szeme látszik, de csak annyira, mintha egy fekete kerítés lécén nézne kifele. Életkor, szépség, családi állapot megtippelhetetlen. Elől a feleség, vagy ki, utána a férj, aki lehet akárki is. Elhaladtak előttem és mentek hátrafelé a terem tágasabb részébe. Ekkor belém költözött egy rossz érzés! Mit belém költözött? Valósággal lesújtott rám! Állítólag az emberek halála előtt lepereg életük filmje. Előttem az eddig látott TV híradók peregtek le. Öngyilkos merényletekkel, lövésekkel, robbantásokkal, terrorcselekményekkel.

Kővé dermedtem – rémes világban hajlamosak vagyunk rémeket látni – és fülelni kezdtem, nem ketyeg e valami a nő csadorjában. Ők hátramentek, én meg meredten néztem előre. Utánuk nézni nem mertem, mert ha ezen a nő felhúzza magát, képes lesz elpukkantani a puffancsot a derekán. Holott csak egy emelettel feljebb akarta volna. A békés, hangulatos fagylaltozó repült volna szanaszét. Elsőnek persze a csadoros nő a férfival együtt, meg, aki még a közelben volt, utána többiek. Én csak azt kérdezgetném, nem látott e valaki repülni egy kart, aminek a kéz része egy tölcsér pisztáciát szorongatott. A rémlátomás aztán elmúlt és békésen fagylaltoztunk tovább, csadorosék elsétáltak a pult felé. De nem sikerült kilesnem, hogy lehet talpig csadorban fagylaltozni? Hogy lehet benyalni akár csak egy nyalásnyit, úgy, hogy egy pillanatra láthatóvá ne váljon az arcunk? Felrobbanok a kíváncsiságtól…

- Réti János -