Sport

2014.08.28. 12:37

Válogatott siker Hajdúböszörményben

Hajdúböszörmény - Az utolsó pillanatokban nyerte meg a honi nemzeti együttes a székelyek elleni derbit.

Hajdúböszörmény - Az utolsó pillanatokban nyerte meg a honi nemzeti együttes a székelyek elleni derbit.

Barátságos mérkőzésen csapott össze a magyar férfi futsalválogatott Székelyföld legjobbjaival Hajdúböszörményben.

Sok néző volt kíváncsi a két együttes összecsapására: a kilátogatók ugyan az első félidőben még gólok nélkül maradtak, azonban a szünet után kárpótoltak mindenkit a játékosok. Szeghy Szabolcs szerezte meg a vezetést a hazaiak számára a 29. percben egy szépen kijátszott támadás végén. A vendégeket azonban nem fogta meg a gól, gyorsan egyenlítettek, sőt, a vezetést is átvették rövid időn belül. Ám a magyarok is váltani tudtak, a 33. percben az MVFC-Berettyóújfalu válogatott kiválósága, Lovas Norbert egalizált (2–2). Úgy tűnt, iksz lesz a vége, azonban az utolsó pillanatokban a szemfüles Dróth Zoltán lefordult védőjéről, és jó hét méterről a kapuba bombázott, megszerezve ezzel a győzelmet Magyarországnak.

HBN

A tények

Magyarország - Székely válogatott 3-2 (0-0)

Hajdúböszörmény, Vezette: Szabó F, Takács I, Tóth M, Takács A

Magyarország: Tóth - Szeghy, Dróth, Lódi, Rábl. Cserék: Tihanyi, Dávid, Lovas, Trencsényi, Gál, Öreglaki, Tatai, Komáromi. Edző: Sito Rivera

Székely válogatott: Klein - Mánya, Szécsi, Szőcs L., Mihály. Cserék: Péter, Bíró, Kovács Á., Simon, Máté, Szabó Zs., Szőcs Lóránd, Miklós T. Edző: Jakab Zoltán

Gól: Szeghy (29.), Lovas (33.), Dróth (40.), illetve Szőcs L., Szécsi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!