Tényfeltáró összeállítás

2023.07.05. 07:10

Átláthatatlan pénzügyek és dollármilliók az offshore paradicsomban – ezek jellemzik a Soros-birodalmat

A Magyar Nemzet a Bennfentes cikkére hivatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a spekuláns szervezetei az átláthatóság és az egyenlőség élharcosai, addig a Soros-birodalom pénzügyei kapcsán ennek épp az ellenkezője valósul meg.

MW

Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke érkezik a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tartandó megbeszélésükre Brüsszelben 2017. április 27-én

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Olivier Hoslet

Miközben a magyar politikai élet rendszerváltás utáni időszakának legnagyobb botrányáról – a baloldal 4 milliárd forintnak megfelelő külföldi, főként amerikai finanszírozásáról – derülnek ki újabb és újabb részletek, az sem érdektelen, hogy a hazai ellenzék fő támogatója milyen módon fialtatja a pénzét. 

A guruló dollárok döntő hányada mögött Soros György állhat, aki a hálózatán keresztül, elsősorban az Open Society Foundations (OSF), vagyis a Nyílt Társadalom Alapítványok elnevezésű szervezetével már évtizedek óta támogat magyarországi ngo-kat, különböző civil, vagy annak álcázott egyesületeket, amelyek az amerikai spekuláns társadalomformáló céljait segítik.

Soros György állítása szerint 1984 óta a Nyílt Társadalom Alapítványain keresztül több mint 32 milliárd dollárt osztott szét világszerte a liberális demokrácia megteremtését szolgáló és a progresszivitás mellett elkötelezett szervezeteknek és politikai mozgalmaknak. A kedvezményezettek között szerepelnek az emberi jogvédők, a migrációt támogatók, a különböző szexuális identitások harcos aktivistái, illetve az átláthatóság szószólói, míg az Egyesült Államokban demokrata párti politikusok, sőt elnökjelöltek is.

A Bennfentes nevű portál tényfeltáró összeállítása, amely részletesen bemutatta a Soros-birodalom kezdetektől napjainkig tartó szerteágazó tevékenységét, arra is rámutatott, hogy a spekuláns alapítványai az általuk hirdetett átláthatósággal és esélyegyenlőséggel teljesen ellentétes módon intézik a pénzügyeiket. Ennek pedig a nyilvánvaló célja az adófizetés elkerülése.

Sorost György ma 25 milliárd dollárra becsült vagyonának felhalmozása egy fedezeti alappal kezdődött, a Quantum Funddal.

Az üzletember az 1960-as évek végén hozta létre az alapot a Holland Antillák kellemes adókörnyezetében. Gyorsan nagy port kavart azzal, hogy ha a világ bármelyik táján hozamot szimatolt, akkor teljes gőzzel belevágott – fogalmazott a Bennfentes szerzője.

Emlékezetes, hogy Soros 1992-ben vált igazán hírhedtté, amikor az akkor túlértékelt angol font ellen spekulált. A font hatalmas robajjal összeomlott a német márkához képest, és átmenetileg olyan alacsonyra süllyedt az értéke, hogy a pénzváltók nem is vették. A becslések szerint ez az akció 1 milliárd dolláros nyereséget termelt Sorosnak. A brit történelem fekete szerdája” utáni években hasonló spekulációs manővereket vetett be a thaiföldi és a malajziai valuta ellen is. Ez minden alkalommal leértékelési hullámhoz vezetett, ami a helyi társadalmakban milliók elszegényedésével járt.

Az amerikai adónyilvántartásból kiderül, hogy a Quantum Fund ma már erősen összefonódott a Nyílt Társadalom Alapítványokkal. Valójában a fedezeti alapot ma már befektetési eszközként használják e hálózat két fő alapítványának, a Nyílt Társadalom Intézetnek és a Nyílt Társadalmat Támogató Alapítványnak a nevében.

Az események akkor gyorsultak fel, amikor az Egyesült Államok 2008-ban új törvényt vezetett be az offshore struktúrákon keresztül történő adószivárgás ellen. Soros a Bloomberg szerint 2008-ban befektetési portfóliójának egy részét a kedvező adózási környezetű Írországba helyezte át. 2011-ben, a bankválság következtében az amerikai kormány új szabályokat vezetett be, hogy a fedezeti alapokat átláthatóbbá tegye. Ennek elkerülése érdekében Soros bezárta a kapukat a külső befektetők előtt, és a Quantum Fundot családi alappá alakította át. Az Open Society Foundations portfólióját 2013-ban az adóparadicsomként ismert Kajmán-szigetekre költöztette. Végül, amikor közeledett a 2017-es határidő, és Sorosnak el kellett kezdenie az adótartozásának befizetését az Egyesült Államokban, a saját tőkéjének nagy részét a Nyílt Társadalom Alapítványoknak adományozta. Mivel az ilyen adományok részben levonhatók az adóból, ez segítette az adóterhek enyhítésében.

A Bennfentes cikke arra is felhívta a figyelmet, mivel Soros mostanra átszervezte a Nyílt Társadalom Alapítványok pénzügyeit, teljesen homályos, hogy a Quantum Fund hogyan fekteti be a beérkező pénzeket. Ráadásul a Kajmán-szigetek hírhedt az adókörnyezetéről, és néhány évvel ezelőttig az adóparadicsomok európai feketelistáján szerepelt.

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában