2022.09.08. 16:28
Gyurcsány már nagyon készül: 2006-ban elrontotta, de szerinte most sikerülni fog
Gyurcsány Ferenc újabb nagyívű Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy szerinte a jobboldal kormányzásának bizonyosan itt a vége.
Gyurcsány Ferenc
Forrás: MW
Fotó: Földi imre
Mint írta:
2006 arról akart szólni, hogy új szövetséget kell kötni az emberekkel. Becsületes, igaz szövetséget. A hazáról. Rólunk. Akkor nem sikerült. Elrontottam. Most sikerülni fog. Erre készülünk
– fogalmazott ma délelőtti posztjában Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök nemrég két hónapon keresztül azzal borzolta a kedélyeket, hogy minden bejegyzését azzal zárta: "Készülünk…" Végül egyértelművé tette: az ország újbóli irányítására készülnek. Éppen aznap este írta ezt, amikor az óbudai időközi választáson csúfosan leszerepelt a jelöltjük.
Gyurcsány Ferenc lendületét azonban a rossz választási eredmény szokás szerint nem törte meg, mai posztjában már sokadjára állította teljes bizonyossággal, hogy a jobboldali kormánynak most már aztán tényleg itt a vége.
Tudom, hogy milyen. Láttam, éreztem egykor. Elfogy a levegő. Mert ugye mindennek rendelt ideje van. Nekik most fogy el a levegő. Ami most jön, azt ez a kormány nem éli túl.
Hozzátéve: "Demokratikus világban ez természetes. Jönnek és mennek a kormányok, a kormányfők" – magyarázta a volt miniszterelnök.
Gyurcsány szerint azonban Orbán Viktor kormányát azért nem lehet leváltani, mert a kormánytagok kiválasztottnak hiszik magukat. Mint írta, "2010-ben a legerkölcstelenebb jobboldal jött vissza".
– Elvettek, elraboltak, elhazudtak mindent – írta a jobboldalra utalva Gyurcsány, aki 2006-os őszödi beszédében épp saját kormányzásáról vallotta be ugyanezt.
"Néptámogatás nélkül nincs demokratikus néphatalom" - közölte Gyurcsány, aki szerint "ez már régen nem demokrácia. A baj akkora, hogy az ügyeskedés már nem segít. Végük van" – jósolta a DK elnöke.