Közlekedés

2021.04.07. 15:05

Kiszélesítené Egyiptom a Szuezi-csatorna déli részét

A Szuezi-csatorna déli részének kiszélesítését fontolgatja Egyiptom, ahol beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte kedden a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Oszama Rabi elmondta, hogy különleges daruk beszerzését is tervezik, amelyekkel 52 méteres magasságból is le tudják emelni egy hajó rakományát.

Mint mondta, szükség esetén a 250 méter széles részt akár 400 méterre is kiszélesíthetik.

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

A kiszabadított hajót az SCA vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el. Rabi szerint a hajó adatrögzítőit eltávolították és átadták egy szakértői vizsgálóbizottságnak. Mint mondta, a nyomozás két, talán három napot vehet még igénybe.

Rabi hangsúlyozta, hogy éjjel-nappal dolgoztak a konténerhajó kiszabadításán, amihez 15 vontatóhajót vetettek be. „A csatorna hat napig zárva volt. Ez önmagában hatalmas kárt okozott” – hangoztatta.

Elmondta, hogy továbbra is fogadnak az Ever Givenhez mérhető nagyságú hajókat. Rabi szerint az SCA most azon fáradozik, hogy megteremtse a szükséges képességeket a jövőben esetlegesen felmerülő hasonló problémák elhárítására. Hozzátette, ennek érdekében további két nagyteljesítményű vontatóhajó beszerzését tervezik.

Rabi arról is beszámolt, hogy a hatóságok peren kívüli kártérítés kialkudásán fáradoznak az Ever Given japán tulajdonosaival.

Az SCA elnöke még a jövő héten közölte, hogy több mint egymilliárd dollár kompenzációt várnak, s nem engedik el a hajót, amennyiben a kérdés rendezése jogi útra terelődne. Mint mondta, ez az összeg magában foglalja a mentési művelet költségeit, illetve a forgalom leállásából eredő bevételkiesést és költségeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában