EP-választás

2019.05.19. 10:49

Gulyás: az európai parlamenti választásnak soha nem volt még ilyen nagy tétje

A miniszterelnökség vezetője azt tanácsolta a választóknak, olyan képviselőket tüntessenek ki bizalmukkal a május 26-i voksoláson, akik a magyar érdekeket fogják képviselni.

Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Elmondta,

Európa semmit nem tudott profitálni a bevándorlásból, viszont olyan párhuzamos társadalmak, valamint feszültségek keletkeztek, amelyeket jobb elkerülni.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a bevándorlás kérdésében csak egyszer lehet hibázni, szerinte ezért is nagyon félelmetes és ijesztő, hogy az ellenzéki pártok – beleértve az összes baloldali pártot – Timmermans látogatásával kapcsolatban egyértelművé teszik: ők a bevándorláspárti Európa mögött állnak.

Elmondta,

vannak országok Nyugat-Európában, amelyek odáig jutottak, hogy a migrációs háttérrel rendelkező polgárok aránya meghaladja a 20 százalékot.

Gulyás Gergely Németországot is ide sorolta és aláhúzta, ezek az országok kénytelenek valamilyen ideológiát gyártani a jelenlegi helyzetükhöz, noha biztosan látható, hogy a bevándorlás biztonsági kockázatot jelent Európának. Példaként említette azokat a terrorcselekményeket, amelyeket bevándorló háttérrel rendelkező személyek követtek el a kontinensen.

A Fidesz alelnöke kiemelte,

ha a kormánypártokkal nem szimpatizáló szavazók a szívükre teszik a kezüket, akkor egyértelműen el kell ismerjék: csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással.

Az európai politikában senki nem képviseli hitelesebben, hogy a bevándorlást meg kell állítani, mint a magyar kormány és miniszterelnök – jelentette ki.

Gulyás Gergely ismét nyomatékosította, az európai parlamenti (EP-) választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje.

Kiemelte,

Európának a migráció ügyében kell véleményt mondania, amire 2015, a migrációs válság kezdete óta nem volt lehetőségük.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a magyarok az EP-ben csak a kormánypártokra számíthattak, amikor a bevándorlással szembe kellett szállni.

„Minden olyan esetben, amikor Brüsszel támadott minket, csakis kizárólag a kormánypárti képviselőkre számíthattunk, a többi, a balliberális képviselők, és Morvai Krisztina kivételével a jobbikos képviselők is Brüsszelt képviselték” – fogalmazott.

Gulyás Gergely azt tanácsolta a választóknak,

olyan képviselőket tüntessenek ki bizalmukkal a május 26-i voksoláson, akik a magyar érdekeket fogják képviselni.

A tárcavezető beszélt arról is, bíznak benne, hogy a babaváró támogatás brüsszeli megítélésével kapcsolatban az Európai Bizottság politikai szinten megnyilatkozó szóvivőjének van igaza.

Kifejtette, a kormány bejelentése utáni brüsszeli adminisztratív vizsgálatból nyilvánosságra került okiratok egyértelműen alátámasztják: a bizottság az aggályait hangoztatta.

A kérdés politikai szintre kerülése után azonban a kormány arra kapott szóbeli garanciát, hogy a bizottságnak semmilyen kifogása nincs a babaváró támogatással szemben – tette hozzá Gulyás Gergely.

Megjegyezte továbbá, ha a bizottságnak a migránskártyákkal és a migránsvízummal kapcsolatban nem volt problémája, akkor jó lenne, ha a tagállamok családtámogatásaival sem lenne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában