Magyarország

2015.12.08. 16:54

Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a szocialista Szenteczky Jánost

Budapest - Hűtlen kezelés miatt kedden nem jogerősen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a párt csepeli elnökét és frakcióvezetőjét. A politikus az MTI-nek megerősítette a hírt, és azt mondta, a fellebbezésben fejti ki az álláspontját az ügyről.

A csepel.hu számolt be arról, hogy két rendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt ítélték el Szenteczky Jánost, aki a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) Zrt. vezérigazgatójaként követte el a bűncselekményeket.

Az önkormányzat hivatalos lapja azt írta, a bíróság szerint Szenteczky Jánosnak a Csevak vezérigazgatójaként az önkormányzat vagyonának védelme és gyarapítása lett volna a kötelessége, de a Csevak 2007-től úgy adott bérbe a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesületnek ingatlanokat, hogy azokért éveken keresztül nem fizettek bérleti díjat.

A csepel.hu szerint a másik ügyben azért ítélték el a szocialista képviselőt, mert külső vizsgálatot végeztetett egy olyan ügyben, amelyben a Csevak is elvégzett már egy belső vizsgálatot. Hozzátették: a szerződéskötéskor a megbízott mondta meg, hogy mivel bízzák meg.

A portál tudósítása szerint Szenteczky Jánost a bíróság összesen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte.

Szentecky János az MTI-nek elmondta, a kispesti bíróság ítélete ellen fellebbez, álláspontját akkor fejti ki.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!