Magyarország

2008.06.21. 19:34

Az MDF szerint Fodor átverte Orbánt

<p>Budapest - Fodor Gábor ügyes trükkel csőbe húzta Orbán Viktort, aki nem akarja megérteni, hogy az SZDSZ elnöke éppen arról az egyetlen témáról nem akart tárgyalni vele, amelyről ő egyedül szeretett volna, azaz a Parlament feloszlatásáról és az új választásokról.</p>

Így reagált Dávid Ibolya szombati közleményében a Fidesz és az SZDSZ elnökének találkozójára. Az MDF elnöke szerint az SZDSZ számára kizárólag a keddi miniszterelnöki találkozó a fontos.

Dávid Ibolya szerint minden jel arra mutat, hogy az SZDSZ sem a felügyelőbizottságokból, sem az igazgatótanácsokból, sem a külszolgálatból nem kívánja a koalíció felbomlása után visszavonni az embereit. Mint azt már a szabad demokraták sokszor kifejtették, a 2010-es választásokig kormányt megtartó erőként akarnak politizálni, és ebben a kérdésben nem hajlandóak együttműködni a Fidesszel.

Fodor számára egyedül azért volt fontos a szombat délutáni találkozó, hogy jól felverje az SZDSZ egyre hanyatlóbb árfolyamát a miniszterelnöki tárgyaláson - áll a közleményben. Dávid Ibolya értetlenül áll azelőtt, hogy ebbe Orbán Viktor miért ment bele, és egyúttal reményét fejezi ki, hogy "csak" egy komoly politikai hibáról van szó és nem arról, hogy a Fidesz elnöke még 2010-ben sem kíván a jobboldalnak választást nyerni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!