2023.03.28. 16:59
Jó iramú, nehéz ütközetre számít a Loki a Siófok ellen
Szerdán, a Balaton-parti gárda ellen harcolhatja ki az MK Final Fourt a DVSC kézicsapata.
Nehéz napok várnak Kácsor Grétáékra
Forrás: Napló-archív
Fotó: Czinege Melinda
Másfél hét kihagyás után két összecsapás is vár a DVSC Schaeffler csapatára a napokban: elsőként szerdán 18 órától, a Siófok elleni Magyar Kupa negyeddöntőjüket vívják meg Szilágyi Zoltán tanítványai a Hódosban, majd szombaton Vácra látogatnak. A Balaton-parti gárda múlt szombaton esett ki az Európa-ligából, a honi pontvadászatban pedig a nyolcadik helyen áll.
Ami az MK-t illeti, legutóbb a siófokiak a Mosonmagyaróváron léptek túl (30–25). A Loki a bajnokságban a harmadik, a kupában a legjobb 16 között a Dunaújvárost verték 38–23-ra.
A két egylet 2021. április 11-én is a nyolc között találkozott, akkor 31–27-es sikerüknek hála a cívisvárosiak jutottak be a Final Fourba. Sokáig emlékezetes derbi marad egyébként az az összecsapás, hiszen a 41. percben még hét góllal (20–13) mentek a vendégek, a folytatásban azonban fordítottak a piros-fehérek, akik így csodás diadalnak örülhettek. Az NB I.-ben, tavaly december 14-én viszont fordítva sült el a dolog: a Loki vezetett 19–10-re, mikor a hazaiak magukra találtak, és végül 28–26-re behúzták a meccset.

Fotós: Czinege Melinda / Forrás: Napló-archív
– Nehéz ütközetre számítunk, szeretnénk visszavágni a decemberi vereségért, az fájó volt. Biztos vagyok benne, hogy egy jó iramú, futós meccs lesz, melyen bízunk a sikerben – nyilatkozta lapunknak Kudor Kitti, a DVSC másodedzője.
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Azonos osztályban szereplők esetén döntetlen végeredménynél a vendégcsapat jut a négyes döntőbe, melyet április 22-23-án rendeznek Tatabányán.
Négyen a válogatottban
Ahogy arról már beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott április 8-án, Hafnarfjördurban, majd 12-én, Érden játszik világbajnoki selejtezőt. Az Izland elleni párharc győztese lehet majd ott a november 29. és december 17. között rendezendő világbajnokságon. A kvalifikációs meccsek előtt, április 3-án találkozik a magyar keret, amelybe négy DVSC játékost, Bordás Rékát, Füzi-Tóvizi Petrát, Töpfner Alexandrát és Vámos Petrát hívták meg.
Ezzel kapcsolatban Kudor Kitti elmondta, mindig jó érzés, hogy a klubtól játékosokat hívnak be a nemzeti együttesbe, minél többet, annál jobb. Ennek természetesen a szakmai stáb is örül, de a DVSC-nél mindenki boldog a ténytől, hogy négyen is harcolhatnak Magyarország sikeréért.
KSZD