Kosárlabda

2023.01.14. 20:15

Megint a hajrában bukta el a meccset a DEAC

A debreceniek csak saját magukat okolhatják a vereségért.

Forrás: Czinege Melinda

Oda-vissza megverte az alapszakaszban a DEAC-ot a Kecskemét, miután szombat este 75–69-re győzött az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban – a debreceniek csak saját magukat okolhatják a vereségért.

Polyák László, a debreceniek csapatkapitánya pénteken diplomázott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakán. A mérkőzés előtt ebből az alkalomból köszöntötte a játékost a Gazdaságtudományi Kar dékánja, prof. dr. Fenyves Veronika. Darren Govens a debreceniek nemrég szerződtetett magyar válogatott játékosa a nyíregyházi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is padon várta a feldobást. Townes triplája vezette fel a találkozót, melyre Djordje Drenovac válaszolt két sikeres büntetővel. Az ötödik percben aztán pályára lépett Govens is, a hajdúságiak kettesét nagy tapssal fogadta a közönség. Az első negyedben fej fej mellett haladtak a csapatok, támadásban kissé sok volt a hiba, de fogalmazhatunk úgy is, hogy inkább a védekezés dominált (7. perc, 9–10). A forgatókönyv a következő volt: amikor kosarat szerzett a Kecskemét, rögtön egyenlített, zárkózott a DEAC. A 9. minutumban végre megtört a jég, Tóth Ádám zsákolásával átvették a vezetést a cívisvárosiak (14–13). A negyed végére még kettővel megtoldották fórjukat az egyetemisták, így 20–17-es állásnál jött el az első rövid szünet.

Fazekas duplájával zárkózott a Kecsó, de Polyák triplája négy pontosra hizlalta az előnyt. A hazaiakat leginkább Drenovac és Michaelyn Scott húzta ebben a periódusban, de nem szabad elfelejtkezni a friss diplomás csapatkapitányról sem, aki a legjobbkor talált a gyűrűbe a hárompontos vonalon kívülről. A 17. percben David Dedek, a DEAC szlovén edzője időt kért, mert úgy látta együttese játéka megakadt. Sajnos ettől sem találtak magukra tanítványai, a védekezés teljesen szétesett, sok pontot kapott a festékből a Debrecen, így két perccel a félidő előtt, jöhetett a második időkérés, hiszen 38–47-et mutatott az eredményjelző. A hajrára visszatért a pihentetett Drenovac – érdekesség, hogy a délszláv játékos korábban valamit nagyon nehezményezett a lecserélésekor a kispadnál –, valamint Govens, de ez csak arra volt elég, 40–47-es állásnál vonuljanak szünetre a csapatok. 

Elég volt egy pillantást vetni a statisztikára, hogy kiderüljön, miért voltak hátrányban Mócsán Bálinték: 30 pontot kaptak a második negyedben, ami rendkívül sok, és mutatja a debreceniek gyenge védekezését. Az adatokat böngészve szembetűnő volt, hogy a hazaiak közül gyakorlatilag négy ember, Tóth Ádám és Scott (10-10 pont), Drenovac (9 pont) és Polyák (6 pont) talált a gyűrűbe.

Dreanovac hárompontosa indította a második játékrészt, és úgy nézett ki be is rúgta a magas szerkezetre – két centerre – váltó DEAC motorját. 50–50-nél utolérte a Debrecen ellenfelét, érkezett is vendégek időkérése. A 24. percre Tóth Ádám összeszedte a negyedik személyi hibáját is, a hórihorgas játékost le is kapta Dedek mester. Egy ideig felváltva estek a kosarak, szerencsére ebben az etapban a Bács-Kiskun vármegyei gárdának kellett kapaszkodnia. A publikum hangos üdvrivalgással fogadta, hogy Govens is megszerezte első pontjait (28. perc, 60–55).

A jókedv hamar tova száll, mert bár még vezetett a cívisvárosi egylet, sűrűsödtek a felhők, mert újra előjöttek a hibák. Közben a nézőtérről verbálisan masszívan „masszírozták” a sporikat, akik szerencsére nem vették fel a kéretlen megjegyzéseket.

Kétpontos debreceni előnyél (61–59) kezdődött a negyedik negyed. Govens triplakísérlete, és Tóth Ádám közelije is kiszédült a gyűrűből, egyenlítettek is a hírös városiak. Govens neve mellé újabb sikertelen triplakísérlet került a jegyzőkönyvbe, Dedek mester vakarta is a fejét. Jimmie Taylor hatalmas zsákolással vette vissza a hazai előnyt. Felpaprikázódtak a kedélyek: a hazaiak, élükön Dranovaccal, azt reklamálták – úgy tűnt jogosan –, hogy kilépett a labdával a vendégek egyik játékosa a kecskeméti palánk alatt, ám a játékvezetők ezt másképp látták. Taylor megint belekapaszkodott a gyűrűbe (67–65), Forray Gábor, a kecskemétiek edzője időt is kért, érezvén, hogy akár kulcspillanatok is következhetnek. Taylor a legrosszabbkor baltázott el két büntetődobást, de utána egy újabb élményszámba menő zsákolással kárpótolta a drukkereket. 1:39-el a vége előtt időt kért David Dedek.

Az utolsó percre egygólos vendégvezetésnél fordultak a csapatok, a volt debreceni Borisov két büntetőt értékesített, aki a következő támadásnál kilépett a labdával, így életben tartott a hazai reményeket. Ám kimaradt Polyák triplája, ezzel el is dőlt a mérkőzés, nyert a Kecskemét. 

MSZ

A tények

Kosárlabda NB I. A, 16. forduló

DEAC–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 69–75 (20–17, 20–30, 21–12, 8–16)
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, V.: Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Fodor Attila (Dernei Gábor)

DEAC: Scott 13/9, Polyák 6/6, Drenovac 20/3, Kovács II. Ák. 2, J. Taylor 10. Csere: Govens 2, Balázsi -, Tóth Á. 10, Mócsán 6/3. Vezetőedző: David Dedek

KTE: Townes 12/3, Wittmann 8/6, Kucsera 4, Fazekas M. 5/3, Karahodzsics 10. Csere: Boriszov 19/3, Dramicsanin 15/6, Kiss D. -, Tóth B. 2.  Vezetőedző: Forray Gábor

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában