A DVSC-s fiúk Rivaldóék ellen: amikor öt lokista is játszott az olimpiai csapatban

Kereken huszonöt éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Európából elsőként jutott ki az atlantai olimpiára. Joggal gondolhattuk akkor, hogy akár bevehetjük a tengerentúlt is, de azt mindenképp, hogy – hangzatos mai kifejezéssel élve – irány Amerika! Huszonnégy kerek, egész évet kellett várnia a magyarországi nagyérdeműnek akkor arra, hogy újra az ötkarikás játékokon lássa kedvenceit. 1972-ben az akkor még játékosként szereplő, 1996-ban viszont már szövetségi kapitányként tevékenykedő Dunai Antal irányította az akkor igencsak szerethető együttest, mely, ha ezúttal az olimpiától eltekintünk, eredményes időszakot is tudhatott maga mögött.

A keretben öt DVSC-játékos is helyet kapott, akik eredményesen képviselték a debreceni légiót: Pető Zoltán, Szatmári Csaba, Madar Csaba, Dombi Tibor és Sándor Tamás.

– Csak pozitív emlékeim vannak, attól eltekintve, hogy a meccsek eredményei nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna – mondta a kilencszeres válogatott hátvéd, Pető Zoltán a Hajdú-bihari Naplónak. A tisztánlátás végett, a magyarok három ellenfele a csoportban, a Ronaldo–Rivaldo–Roberto Carlos tengellyel fémjelzett Brazília, a szintén világsztárokkal teletűzdelt Nigéria, valamint Japán válogatottja volt. – A mai napig nehéz feldolgozni, hogy a japánok ellen a 90. percben még vezettünk, aztán mégis vereséggel zártunk – mondta még ennyi év távlatából is elcsukló hanggal a debreceni bekk.

Debreceni Csaba királyfik a csillagösvényen

Szatmári Csaba, a Loki legendás balhátvédje is csupa pozitív emlékről számolt be lapunknak. – Elképesztő volt, hogy felnőtt pályafutásom elején olyan, már akkor is világsztárként kezelt játékosok ellen léphettem pályára, mint Ronaldo, Rivaldo vagy Aldair – elevenítette fel a történteket Szatmári Csaba, aki jelenleg az NB III. Keleti csoportjában szereplő Cigánd vezetőedzője.

Dombi Tibort, a DVSC egykori szélvész gyorsaságú hetesét a Napló arról kérdezte, hogy milyen célokkal érkeztek Atlantába.

„Ahogy láttuk a sorsolást, már akkor tudtuk, hogy reális esélyünk nincs továbbjutni a kvartettből, de amikor ott vagy a pályán, akkor tudod jól, hogy bármi megtörténhet. Összességében nem vallottunk kudarcot, de a japánok elleni meccs mai napig fájó emlék számomra”

– emlékezett vissza Dombi, aki elmondta továbbá azt is, hogy nem cserélt soha mezt senkivel, inkább a sajátját tette el a meccsek után emlékbe. Egyetlen kivételt azért mégiscsak felidézett: amikor a brazilok és a Real Madrid legendás balhátvédje, Roberto Carlos kérte el a debreceni játékos mezét, akkor nem mondhatott nemet.

Madar Csabát is megkerestük, hogy egy sikeresnek mondható pályafutás után, és ma már Guinness-rekorderként milyen helyet foglal el a szívében az ötkarikás játékokon való részvétel, na meg persze a braziloknak lőtt gólja. – Ha az olimpiai versenyszámokat nézzük, akkor nyilván nem a foci a legjelentősebb esemény az olimpián, de az oda való kvalifikáció nem egy egy-két szezonon vagy éven át tartó munka, hanem egy jóval hosszabb folyamat eredménye. Ezek mellé, ha még azt is nézem, hogy honnan indult ez a csapat, és hová jutott el, akkor mindenképpen nagy sikerként könyvelem el, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem ennek – mondta el Madar, akit a mai napig a brazilok ellen gólt fejelő megszólítással köszöntenek barátai.

A fiatalok bizakodhatnak-e olimpiai szereplésben?

A Napló Sándor Tamástól is érdeklődött, arról faggattuk az NB III.-as DEAC vezetőedzőjét, hogy szerinte a közeljövőben milyen esélyeik vannak arra a magyar labdarúgóknak, hogy ott legyenek egy olimpián:

„A mi időnkben is nehéz volt kijutni, de ez ma talán még nehezebb. Mindezek ellenére szerintem vannak remek szakemberek a magyar labdarúgásban, és szerencsére egyre több tehetséges fiatal is feltűnik, így mindenképp bizakodó vagyok, és szerintem a laikusok is azok lehetnek.”

Arról, hogy tartják-e a kapcsolatot az olimpiai csapat tagjaival, azt mondta, hogy jelenleg is szervezés alatt áll egy összejövetel, és természetesen, ha van rá lehetőségük, akkor mindig szívesen találkoznak a régi társakkal.

Orosz Krisztofer, Vadicska Olivér