salakmotor

2021.05.26. 16:58

Öt magyar részvétele már biztos a hétvégi versenyen

Kovács Rolandék az utolsó gyakorlásnál találtak egy jónak tűnő beállítást a versenyre,

2019.09.21. Debrecen 44. Debrecen Nagydíj Salakmotor Fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló képen: SpeedWolf Debrecen versenyzője, Kovács Roland

Fotó: Molnár Péter

Már csak néhány nap, és újra felbőgnek a motorok a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban, ugyanis szombat délután 15:15-től rendezik meg a közös szlovén-szlovák-magyar egyéni bajnokság nyitófordulóját. Mindhárom résztvevő nemzet 5-5 vaspapucsost indít, az indulók létszámát pedig mindig az aktuális rendező ország egészít ki 16 fősre.

Termesztésen nem hiányozhat majd a rajtvonalról a SpeedWolf Debrecen versenyzője, Kovács Roland sem. A cívisvárosi motorosnak hosszú idő után ez lesz az első versenye, így maga is kíváncsi, milyen teljesítményre lesz majd képes.

– Három alkalommal tudtam gyakorolni idén a pályán, edzésenként nagyjából öt futamot mentem – számolta össze a Hajdú-bihari Naplónak Kovács Roland. – A blokkokat felújították a télen – Baráth „Luigi” Lajos remek munkát végzett velük –, így különösen fontos volt, hogy megnézzük, minden rendben van-e motoron. Sokféle beállítást kipróbáltunk, az utolsó tréningen úgy érzem rátaláltunk egy számomra megfelelőre, bízom benne, hogy a versenyen is beválik majd. Egyedül mentem a pályán, így nehéz bárkihez viszonyítani a dolgokat, de így is hálás vagyok Baráth Norbertnek, a SpeedWolfnak és mindenkinek, aki támogat, segít ebben a nehéz helyzetben. Első verseny, rögtön hazai pályán, már alig várom. Remélem remek futamokat látnak majd a kilátogató nézők – mondta el Kovács Roland.

A Salakpor nevű oldal szúrta ki, hogy Szlovéniában megjelent egy előzetes futamtábla, amely alapján kirajzolódik a – nem teljes – rajtlista. Ezek szerint a mezőnyben ott lesz több remek szlovén vaspapucsos, az aktuális bajnok Matic Ivacic, Nick Skorja és a múlt héten Nagyhalászban szépen teljesített Anže Grmek. A listán egyelőre öt magyar licences – Kovács Roland, Bárány Márk, Üveges Szabolcs, Füzesi Richárd, valamint a bolgár Milen Manev – versenyző van.

A salakmotor-barátoknak bizonyára feltűnt, hogy egyelőre sem Magosi Norbert, sem Fazekas Dennis neve nem szerepel a magyarok között. A listán akad még szabad hely, információnk szerint kettőjük közül Fazekas szereplésére van nagyobb esély.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában