Fejlesztés

2024.05.11. 09:05

Új találkozási pont nyílt a hajdúszoboszlói fiataloknak, bokszgép és léghoki is van

A Kaméleon nevű közösségi teret péntek és szombat esténként teljesen ingyen lehet használni.

Haon.hu

Új közösségi tér várja a hajdúszoboszlói fiatalokat a Bocskai Rendezvényközpontban

Forrás: Facebook / Czeglédi Gyula

Kaméleon néven nyílt vadonatúj közösségi tér a hajdúszoboszlói fiataloknak a Bocskai Rendezvényközpontban. Czeglédi Gyula polgármester a pénteki megnyitón hangsúlyozta, ezzel a fiatalok régi álma valósult meg, majd köszönetet mondott a központ munkatársainak, akik megtervezték és megvalósították a klubhelyiséget.

A városvezető Facebook-posztja szerint már a nyitásra is nagy számú fiatal érkezett, és azonnal birtokba vették a játékokat, amelyek között például konzol, bokszgép, csocsó és léghoki is helyet kapott.

v

A megnyitón szintén részt vevő Majoros Petronella alpolgármester a közösségi oldalán azt írta, a művelődési központ által működtetett új egységet péntek és szombati napokon 18.00-21.00 óra között térítésmentesen használhatják a fiatalok.

Czeglédi Gyula bejegyzésében egy újabb fejlesztési lehetőségre is rámutatott: a közelmúltban Mester József képviselő ötleteként az is felmerült, hogy a Bocskai Rendezvényközpont kihasználatlan nagytermében a kisebb gyerekek részére játszóházat lehetne kialakítani.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában