kirakatszínház a Csokonaival

2020.08.06. 18:38

Vitrinbe dugják Hamletet, de egyáltalán nem bánjuk

A Csokonai társulatának újításának köszönhetően nincs az a pandémia, mely élmény nélkül hagyná közönségét.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Rendhagyó sajtósétán beszélt Gemza Péter színházigazgató az új, egyedi köntösbe bújtatott Hamletről csütörtök délután a a nagyerdei ködszínháztól indulva. A szokatlan helyszín azzal indokolható, hogy a színház – felkészülve a járvány második hullámával járó esetleges további szigorításaira – meglepő helyszínt választott Shakespeare klasszikusának színpadra – pontosabban vitrinbe állításához. A vitrinszínház fogalma talán a méltán népszerű Okos lány című magyar népmesét idézheti fel a nézőben: megy is, nem is, visz ajándékot, de nem is, köszön és nem is.

Az új játszóhely ugyanis nem más, mint a Nagyerdei Stadion VIP-szektorának üvegfelülete, a nézőtér az előtte található zöldterület, ahol a közönség tolmácsgép segítségével hallhatja a színészeket.

A Napló ottjártakor bepillantást nyerhetett az erősen átdolgozott Hamlet egy jelentébe is, mely kóstoló gyanánt szolgálhatott azon szkeptikusok számára, akik a kőszínház komfortjától vonakodva válnának meg.

Hamlet a kirakatban

A formabontó színházi koncepció Éry Fanciska rendező érdeme, aki Gemza Péter felkérésére érkezett a társulathoz. Gemza Péter hangsúlyozta, hogy a pandémiás helyzet épp a színház lényegét érinti, a közösségi „itt és most” élményt, amikor a színészek, az énekesek és a közönség egy térben lehetnek. – Mindenképp úgy szerettem volna megoldani ezt, hogy ne egy felvett darabot adjunk le az online térben. A Csokonai igazgatója emlékeztetett arra is, hogy már az általa írt igazgatói pályázatban is deklarálta, hogy a fiatalságot mint erőt szeretném figyelembe venni. Ezzel célozva Éry Franciska Londonban élő rendezőre, akiben Gemza Péter megtalálta azt az alkotói attitűdöt, mely leginkább közelített az elképzeléséhez.

Éry Franciska a helyszínen elmondta, a kirakatszínház fogalma úgy jöhetett létre, hogy megtalálták, milyen funkciója lehet az előadásban a fülhallgatóknak, mely segítségével a színész a néző fülébe beszél, ez pedig különös intimitást biztosít. A rendező azt is elárulta, hogy a közönség nem marad végig ülve az előadás alatt, ugyanis a színészek egy idő után „kitörnek” az üvegfalak mögül, és ettől a pillanattól kezdve sétáló színházzá alakul át. Éry Franciska megjegyezte, nem először alkotott olyan előadást, ahol a közönséget meg kellett mozgatnia, és nagyon jó tapasztalatai voltak a nem mindennapi megoldásról, mely megfogalmazása szerint egy közös játék lesz a színész és a néző között. – Azt gondolom, ebben a nagyon furcsa helyzetben szükség is van a játékra, a közösségi érzésre, a kapcsolatra – fűzte hozzá. Éry Franciska végezetül hangsúlyozta, a debreceni társulatot hihetetlenül nyitottnak, kreatívnak ismerte meg, mely olyan látásmódot vitt a próbaterembe, hogy végül belőlük épült fel az előadás. A formabontó, izgalmasnak ígérkező előadás bemutatója augusztus 11-én, 20 óra 30 perctől lesz a Nagyerdei Stadionban.

SzD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában