Gyász

2023.02.06. 16:41

Elhunyt a debreceni gólyamami

Súlyos betegség után örök nyugovóra tért Szabó Éva, a hortobágyi Madárkórház lelkes támogatója.

Elhunyt Szabó Éva, a debreceni gólyamami – tudatta a szomorú hírt hétfőn a Hortobágyi Madárpark –Madárkórház Alapítvány Facebook-oldala.

Szabó Évát sokéves barátság fűzte a Madárkórházhoz, amely egykor azzal kezdődött, hogy „madárügyben” segítségkéréssel fordul a hortobágyi szakemberekhez. 

Már az első beszélgetéskor kiderült, sok közös van bennünk. Az ismeretségből gyorsan barátság lett. Hozzám hasonlóan imádtad a természetet, a gólyák voltak a kedvenceid. Úgy tekintettél rájuk, mintha a gyerekeid lettek volna. Ezért neveztelek el gólyamaminak

– áll a nekrológban.

A gólyamami nagyon szerette védenceit, mindegyiket külön elnevezte, aktívan részt vett gondozásukban, de a többi állatot is imádta. Télen terülj-asztalka várta az éhes madarakat, de ha mókus vagy őzike ment hozzá, nekik is jutott sok finom falat.

Az ünnepek után aztán rossz hírek láttak napvilágot Szabó Éváról. Kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd. Majd január 24-én megérkezett az az üzenet, amitől mindenki félt.

Elmentél oda, ahonnan nincs visszatérés. Árván maradtak a debreceni gólyák. És nem jönnek többé a boldog telefonok, melyik gólyagyereked jött haza, melyik fészekben hány kis unoka van

– búcsúzott megtörten barátjától a hortobágyi madárdoktor. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában