Helyi közélet

2017.12.14. 09:44

Szabó Magda szobrának készítőjét ismerhettük meg

Debrecen - E. Lakatos Aranka szobrászművész volt a vendége a helyi alkotókat bemutató sorozat szerdai részének az Újkerti Könyvtárban.

Debrecen - E. Lakatos Aranka szobrászművész volt a vendége a helyi alkotókat bemutató sorozat szerdai részének az Újkerti Könyvtárban.

A Kotricz Tünde helytörténet- és szoborkutató által életre hívott előadások sorában ezúttal a Kossuth téri Szabó Magda-szobor készítője beszélt a munkásságáról. A közönség megtudhatta azt is, hogy festészettel is foglalkozott, autodidakta szobrásznak tartja magát, és olyan mesterek segítették a kibontakozását, akik nem gátolták az alkotói szárnyalásában.

Az első művét 1988-ban készítette, és ma már csaknem 70 szobra és emlékműve ékesíti az ország közterületeit. Ezek mellett kisplasztikákat és érmeket is készít.

A mostani időszakot a pihenésnek és egy kisplasztika készítésének szenteli, ugyanis a Szabó Magda-szobor sok energiát kivett belőle. A sorozat következő előadását 2018. január 17-én tartják.

Akkor Győrfi Lajos lovas szobrait ismerhetik meg az érdeklődők a vetített képek és az alkotó elbeszélése segítségével.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában