2017.12.12. 08:46
Fotók: Tejimádó sulinap az Epreskertben
Debrecen - Az Epreskerti Általános Iskola kis tanulóihoz látogatott hétfőn a Tej Terméktanács, az agrártárca, valamint az Agrármarketing Centrum kamionja, melynek segítségével szórakoztató formában ismertették meg velük a tejtermékek kiemelkedő szerepét az egészséges táplálkozásban.

Az idén közönségdíjat nyert kezdeményezés játékosan szemléltette a tej útját, a legelőtől egészen a boltok polcáig. Szabó Gyula igazgató elmondta: nagy örömmel fogadták a kezdeményezést, hiszen az intézmény ÖKO-iskola-program szerint halad, melynek részeként igyekeznek minél több rendezvényt szervezni az intézményben.
Fotó: Matey István
Az iskola diákjai láthatóan nagyon élvezték az eseményt, hiszen a diatetikusok előadásainak köszönhetően játék közben számos élmény mellett új ismereteket is szerezhettek. Befejezésként kvízjátékokkal kicsik és nagyon egyaránt tesztelhették tudásukat, majd megannyi ajándékkal és élménnyel távozhattak a Tejkaraván csodakamionjáról.
HNB-HO