Helyi közélet

2015.03.25. 09:18

Megújul az Ispotály utcai villamospálya

Debrecen - Jelentősen átalakul a forgalmi rend az április végéig tartó korszerűsítés idején.

Debrecen - Jelentősen átalakul a forgalmi rend az április végéig tartó korszerűsítés idején.

A Salétrom utcai remízbe az Ispotály utcán keresztül közlekedő villamosok 30 évig koptatták az ottani síneket, az alépítményeket és a felsővezetéket, így rájuk fér a korszerűsítés. A kábeleket tartó oszlopok átfestésével ez megkezdődött. A munka dandárjára március 31. és április 30. között kerül sor.

Elhasználódott

– Az Ispotály utcai villamospályára azért is nagyon ráfér a felújítás, mert a legutolsó ilyen munka során használt síneket alkalmaztak, amelyek a mai igénybevételnek már nem felelnek meg – jelentette ki a helyszínen Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója. Elmondta: a több mint fél kilométer hosszú szakaszon naponta 30–40 villamos közlekedik. Mivel egy jármű átlagosan 36 tonna, így a síneken egy nap alatt körülbelül 1260 tonna tömeg halad keresztül.



Az Ispotály utca úgynevezett szolgálati vágányfelújítási munkálatai során március végétől elbontják a meglévő pályát, a síneket, a burkolópaneleket és az ­aljzatot is, mintegy 60 centiméteres mélységig. Helyette modern, paneles pályaszerkezetű aljzat és pályatest épül.

A rekonstrukció költsége

A villamospálya felújítása során a kivitelező az Ispotály utca autósok által használt, új aszfaltrétegét nem bontja meg, az nem sérül. A szakemberek több mint 800 köbméter földet és betontörmeléket bontanak, szállítanak el, valamint 58 tonna sínpárt rögzítenek az új pályaszerkezetre.

Az Ispotály utcai pályarekonstrukció mintegy 150 millió forintba kerül, melyet a 2-es villamosvonal-projekt tartalékkeretéből finanszíroz a DKV Zrt. Az építkezés idején a szakaszon teljes vágányzár lesz, ezért éjszaka a villamosokat nem a Salétrom utcai remízben, hanem a Petőfi téren, a Doberdó utcai végállomáson, valamint a gyógyfürdő előtti tartalék villamosvágányon tárolja a társaság. A járművek éjszakai őrzéséről a DKV gondoskodik.

A Salétrom utca ideiglenes lezárása miatt március 31-én üzemkezdettől április 15-én üzemzárásig a 30/30A jelzésű autóbuszok terelőútvonalon, mindkét irányban a Déli sor–Keleti sor–Szoboszlói út–Erzsébet utca útvonalon közlekednek.

Az útvonalváltozás ideje alatt a 30/30A jelzésű autóbuszok egyik irányban sem érintik a Raktár utca megállóhelyet.

HBN–OCs

A megváltozó forgalmi rend részletesen:





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában