Helyi közélet

2012.09.19. 10:58

Milliárdokat hagynak Debrecenben a külföldi hallgatók

Debrecen - A külföldi hallgatók évente milliárdokkal gazdagítják a Debreceni Egyetem kasszáját.

Debrecen - A külföldi hallgatók évente milliárdokkal gazdagítják a Debreceni Egyetem kasszáját.

Fogorvos, általános orvos, gyógyszerész, állattenyésztő, mérnök, informatikus - csak néhány azon szakok közül, amelyeket a Debreceni Egyetemen külföldi diákok (is) látogatnak. Tavaly több mint 3 ezer 300 külföldi hallgató tanult nálunk, jelentős részük költségtérítéses idegen nyelvű képzésben vett részt. Ez pedig sehol a világon nem olcsó mulatság. A külföldiek tandíja Debrecenben 5 és 15 ezer dollár között van egy tanévre, attól függően, hogy mit tanul a fiatal. A jelenlegi, 228 forintos árfolyammal számolva ez azt jelenti, hogy egy angol, norvég, arab vagy éppen afrikai diáknak 1 millió 150 ezer és 3 millió 450 ezer forint közötti összeget kell kifizetnie egy tanévben azért, hogy itt tanulhat. A külföldiek tandíja általában sokkal magasabb, mint a magyar hallgatók hozzájárulása a képzési költségekhez. Noha az egyetem ezt nem adta meg, némi fejszámolás után kiderül, hogy a külföldiek (tan)éves szinten mintegy 5 milliárd forinttal gazdagítják a Debreceni Egyetem kasszáját. De jól jár a város is, hiszen becslések szerint évente 8-10 milliárd forintot költenek el Debrecenben az itt tanuló külföldi diákok.

A külföldi hallgatókkal nemcsak a Debreceni Egyetem, de a megyeszékhely is kifejezetten jól jár

Autót vesznek, bérelnek, üzemeltetnek, lakást, házat vásárolnak és/vagy bérelnek, étkeznek, szórakoznak és persze költenek, meg költenek... - becslések szerint akár 8-10 milliárd forint is lehet az az összeg, amit éves szinten Debrecenben elkölt az egyetemen tanuló közel 3 és félezer külföldi hallgató. A tandíjon kívül...

5-15 ezer dollár

Azt már lehet tudni, hogy a nyári felvételi eljárás során a Debreceni Egyetem angol nyelvű képzéseire 781 hallgatót vettek fel. A külföldiek jelentős része költségtérítéses idegen nyelvű képzésekben vesz részt, de nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik a határon túlról érkeztek és magyar nyelven folytatják az egyetemi tanulmányaikat. A külföldiek egy tanévben 5 és 15 ezer dollár közötti összeget fizetnek a tanulmányaikért, általában sokkal többet, mint a magyar hallgatók hozzájárulása a képzési költségekhez. A meghirdetett árakat egyébként a piaci viszonyok (jelentkezők száma, minősége) is nagyban befolyásolják. A külföldiek egy része kollégiumban lakik, de nem ritka az sem, hogy a város elit negyedében luxuslakást, esetleg családi házat bérelnek maguknak. Pontosabban bérelnek számukra a szüleik, akik az esetek többségében vélhetően nem szegény emberek. Sokaknál ugyanis a tisztes hajlékhoz (nem akármilyen) autó is dukál...

Tényleg adómentes

Utánajártunk, hogy valóban adómentes-e az a több milliárd forint bevétel, ami a külföldiek tandíja gyanánt folyik be az egyetem kasszájába, és megtudtuk, hogy igen. Ez a tevékenység ugyanis nagy hozzáadott értéket termelő szellemi exportnak számít. Míg ez az export/tandíj-bevétel adómentes, az ebből finanszírozott beruházások, bérek és további kiadások már nem adómentesek. Ily módon a Debreceni Egyetem (mint a város és a régió egyik legnagyobb munkaadója) jelentős adóbevétellel gazdagítja az államkasszát. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ez a speciális export a tandíjbevételeken túl jelentős turisztikai bevételt is hoz Debrecennek, elsősorban a szolgáltató szektorban. A hallgatók által itt elköltött összeg a statisztikai hivatal turisztikai adataihoz viszonyítva jelentős bevételnek számít a régióban.

HBN-PA

 

Mire fordítják a pénzt?

Mire fordítja a Debreceni Egyetem a külföldi hallgatóktól befolyó milliárdokat?

Ezeknek a magyar képzéssel párhuzamosan, de nem azonos időben futó képzéseknek a szervezésére, fenntartására.

A képzést biztosító és fejlesztő infrastruktúrális beruházásokra, melynek köszönhetően a magyar képzések színvonala is jelentősen emelkedik.

A kiemelkedő tudású és felkészültségű szakemberek itthon tartására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában