Tárgyalás

2023.04.06. 13:05

Hálapénzes ügy a debreceni bíróság előtt: börtönbe kerülhet az orvos és asszisztense

Vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények vádjával áll jövő hét pénteken bíróság elé egy orvos és asszisztense.

Börtönbüntetés és eltiltás is várhat a vádlottakra

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a szakorvos vádlott munkaköri feladataiból adódóan egy egészségügyi szervezeti egység orvosai és szakdolgozói tevékenységének irányítása, ellenőrzése, a betegek napi gyógykezelésének elrendelése, műtéti időpontok beosztása, zárójelentések kiállítása volt a feladata a betegellátás mellett. Az ügy másik vádlottja is egészségügyi szolgálati viszonyban állt a bűncselekmények elkövetésekor, vádlott-társa asszisztenseként dolgozott. A szakorvos vádlott 2021. október 1-je és 2022. január 28-a közötti időszakban összesen négy alkalommal vett át különböző összegű készpénzt és egyéb ajándéktárgyat három betegtől és egy beteg hozzátartozójától – állítja az ügyészség.

A vád szerint a szakorvos vádlott olyan egészségügyi ellátásért – műtéti előjegyzés, vizsgálat elvégzése – fogadott el jogtalan előnyt, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott. A szakorvos vádlott egy alkalommal az egyik betegtől borítékban átvett készpénzből ötezer forintot adott át az asszisztens vádlott-társának, aki azt elfogadta. A vádlottak ezen magatartásukkal megszegték az egészségügyi törvény, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Etikai Kódexének vonatkozó előírásait.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elsőrendű vádlottal szemben 5 év börtönbüntetést, míg a másodrendű vádlottal szemben 1 év börtönbüntetést – 3 évi próbaidőre felfüggesztve – indítványozott, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. Ezen felül az ügyészség mindkét vádlottat érintően pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a szakorvos vonatkozásában pedig indítványt tett arra, hogy őt a törvényszék tiltsa el 3 évre az orvosi foglalkozás gyakorlásától.

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában