Sziréna

2023.03.21. 08:25

Meglopta, majd az elvett baltával bántalmazta ismerősét egy böszörményi férfi

Ha beismeri tettét az elkövető, akár 10 év fegyházbüntetést is kaphat.

A sértettnek a lopással közel 25 ezer forint kára keletkezett

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség azzal a helyi férfival szemben, aki meglopta, majd bántalmazta egy ismerősét – tudatta az ügyészség hétfői közlésében.

A vád szerint a Hajdúböszörmény külterületén élő, 74 éves sértett január 16-án délelőtt a városban egy barkácsboltban fűrészlapot vásárolt, majd az otthonához közeli vegyesboltban élelmiszert és háztartási cikkeket vett. Miközben hazafelé tartott, összetalálkozott ismerősével, aki a házhoz vezető dűlőúton sétált.

Az ismerős látta, hogy a sértett szatyrokkal a kezében tért haza, és elhatározta, megszerzi az értékeit. Még aznap délután elment a férfihoz, és a nyitott ajtón át bement a házba. Az épületben magához vett különböző élelmiszereket és használati tárgyat, majd távozás közben, az udvaron lévő fáskamrából elvett egy fűrészt és egy kisfejszét,  majd haza indult.

A sértett észrevette a lopást, és a dűlőúton felszólította a férfit, hogy adja vissza értékeit, közben az elkövetőnél lévő két szatyrot is megfogta. A vádlott azért, hogy megtartsa az ellopott dolgokat, többször megrúgta a sértettet, majd az emberi élet kioltására is alkalmas baltával a fejére ütött. Az idős férfi elesett, a vádlott pedig a megszerzett értékekkel elhagyta a helyszínt.

Az elkövető bántalmazása következtében a sértett a fején repesztett, a kezein zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Figyelemmel azonban a bántalmazás módjára és a sérült testtájékra, a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult. A sértettnek a lopással közel 25 ezer forint kára keletkezett, amiből több mint 20 ezer forint megtérült, mert a hajdúböszörményi rendőrök a vagyontárgyak nagy részét lefoglalták és visszaadták a férfinak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, különös visszaeső vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. Vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség vádirata továbbá mértékes indítványt is tartalmaz, miszerint, ha a vádlott a Hajdúböszörményi Járásbíróság előkészítő ülésén a vádirat szerint beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, úgy a bíróság őt 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélje, és a meg nem térült kár erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában