Sziréna

2023.02.28. 11:39

Idős házaspár figyelmetlenségét használta ki négy hadházi nő – közel 400 ezer forintot zsákmányoltak

Vittek mindent, ami a kezük ügyébe került.

Élelmiszert, edényeket, tisztítószereket és készpénzt tulajdonítottak el a pártól

Forrás: police.hu

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás négy hajdúhadházi nővel szemben – tudatta a police.hu keddi közlésében.

Egy idős, bocskaikerti házaspár tett bejelentést a rendőrségre február 20-án arról, hogy meglopták őket az otthonukban. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol szemlét tartottak és részletes adatgyűjtést végeztek. A 78 éves férfi és 72 éves felesége elmondták, hogy napokkal korábban járt náluk egy ismerősük. A nő segített már nekik, de ez alkalommal három rokonát is hozta magával.

A nyomozók a keresésükbe kezdtek, majd február 27-én mind a négy nőt gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint bementek az ingatlanba, és kihasználták a házaspár figyelmetlenségét. Vittek mindent, ami a kezük közé került. Élelmiszert, edényeket, tisztítószereket, valamint közel 400 ezer forint készpénzt is.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a gyanúsítottakat, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában