segítik a munkát

2021.10.04. 09:52

Elektromos kerékpárokat kaptak a polgárőrök

Modern, jól felszerelt kétkerekűek segítik majd az egyesületek munkáját.

Fotó: Boros Viktor-archív

Támogatásból és önerőből, közel két és fél millió forint értékben szerzett be a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség új elektromos kerékpárokat a napokban.

– Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kaptunk 1 millió 800 ezer forint támogatást, amelyet mopedekre vagy elektromos kerékpárokra fordíthattunk. Ezt az összeget még további 800 ezer forinttal kipótoltuk, így vásároltunk 15 darabot az utóbbiból – tájékoztatott a Napló megkeresésére Boros Viktor, a polgárőrszövetség megyei elnöke. Elmondta azt is, hogy a döntés azért esett az elektromos kerékpárok beszerzésére, mert a rendelkezésre álló összegből több darabot tudtak megvásárolni.

– Ezek a kerékpárok széles kerekekkel, dobfékekkel, acélfelnikkel és távirányítós riasztóval is felszereltek. Szerencsére sikerült debreceni cégtől beszereznünk őket, egy év jótállást vállaltak rájuk, és a szervizelést is helyben meg tudjuk a későbbiekben oldani – mondta Boros Viktor. Hét járás két-két darabot, egy járás pedig egy darab kerékpárt kapott. Ezeket a napokban vették át a járási koordinátorok Debrecenben.

BS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában