Elfogadták a költségvetést

2022.02.16. 13:02

Nem terveztek hiánnyal Sárándon

A kötelező és az önként vállalt feladatok körében is színvonalas közszolgáltatásokat nyújtanak.

A rendelet működésre a tervezett bevétel 60 százalékát; fejlesztésekre, felújításokra a 40 százalékát irányozta elő | Forrás: illusztráció / Napló-archív

Takarékos, átlátható és biztonságos működtetést biztosító költségvetést fogadott el az idei évre Sáránd Község Önkormányzata hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésén. A rendelet működésre a tervezett bevétel 60 százalékát, fejlesztésekre, felújításokra a 40 százalékát irányozta elő.

 

– Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása, a szociálisan rászorultak támogatása, az elindított beruházások lezárása és a szükséges források biztosítása. A korábbi pályázati időszak lezárása. Tudatos üzemeltetés és fejlesztés, illetve a Magyar falu program sikeres lebonyolítása. Ezen alapelvek mentén állítottuk össze városunk ez évre vonatkozó költségvetési rendeletét - ismertette Dézsi András a testület legutóbbi ülésén.

A polgármester elmondta, az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyhatóságok rendelkeznek azzal a tudással, ami alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében.

– A 2022. évi költségvetés bevételének tervezett előirányzata közel 617 millió forint, amely tartalmazza az elnyert pályázatokat is. Hitelünk nincs, és nem terveztünk annak felvételével. A helyi adóbevételek kiesése nagy mértékben megnehezíti az önkormányzat működését, így az idei évre ezeket 22 millió forinttal terveztük - emelte ki Dézsi András. 

 

A településvezető hozzátette: a közfoglalkoztatási pályázat megvalósításához, valamint a helyi civilszervezetek támogatásához 1-1 millió forintot különítettek el. A kötelező és az önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kívánnak nyújtani. Ennek része az is, hogy az alkalmazottak számára elfogadható béreket tudnak biztosítani.

 

– A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak, az erre fordítandó 371 és fél millió forint a teljes bevétel 60 százalékát teszi ki. Így a beruházásokra és felújításokra, településfejlesztésre a tervezett források 40 százalékát tudjuk fordítani. Az önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ben is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok számára. A településen működő roma nemzetiségi önkormányzat működési kiadásaihoz – megvalósított program esetén – az önkormányzat 400 ezer forint összegben járul hozzá - mutatta be Dézsi András. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a rendeletet.

 

Újabb pályázatot készítenek elő

 

A polgármester felidézte: az önkormányzat korábban támogatási kérelmeket nyújtott be a Magyar falu programban a hivatal épületének felújítására, kommunális eszközök beszerzésére és a Hunyadi utca aszfaltozására. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz forrásaiból pedig egy kölyökparkot alakítanának ki, bővítenék a térfigyelőkamera-rendszert, okospadokat szereznének be, valamint forrásokat igényeltek a belvízelvezető rendszer korszerűsítésére is.

Ezeknél a pályázatoknál nem szükséges önerő biztosítása, viszont a Vidékfejlesztési Program külterületi utak felújítását támogató felhívására is nyújtana be kérelmet az önkormányzat, amelyhez már kell. A dokumentáció elkészítéséhez elsőnek a Legelő utca kiméretését kell elvégezni

- mutatta be a polgármester. A munkálatok elkezdését a testület jóváhagyta.

 

Mindezek mellett elfogadták, hogy gyorsított eljárásban teljesítik a napelempark építéséhez szükséges módosításokat a helyi építési szabályzatban, a szociális konyha üzemeltetésével és felújításával kapcsolatos szerződésmódosítást, mely beruházás végén 15 munkahely jön létre. Továbbá jóváhagyták a Sárándi Fogyatékkal Élőkért és Családjaikért Egyesület elnökének azon kérelmét, hogy az önkormányzat a régi Teleház irodáját a szervezet részére térítésmentesen biztosítja, cserébe az vállalja az épület akadálymentesítését és felújítását. 

 

Bekecs Sándor

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában