BL-selejtező

2020.09.15. 19:15

Győzni jött Budapestre a Dinamo Zagreb

Csupán úgy kell kifutniuk a pályára, hogy nyerni akarnak.

Rendkívül magabiztosan és egyszerűen fogalmazott a Dinamo Zagreb vezetőedzője és játékosa a Ferencváros elleni, szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt: győzni jöttek Budapestre.

Zoran Mamic vezetőedző a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor ők előzetesen a csoportkörbe kerülést tűzték ki célul a legrangosabb európai kupasorozatban, ehhez pedig győzniük kell.

A szakember megjegyezte, ugyan több játékos is komoly összeg ellenében távozott a klubtól, de a csapat fejlődése a tervek szerint halad, jó állapotban vannak a futballisták, vezetik a bajnokságot, szombaton rangadót nyertek a Hajduk Split otthonában, így önbizalommal telve várják az összecsapást.

A tréner megjegyezte, a koronavírus-járvány miatt nem optimális a helyzet, ráadásul akárcsak az előző körben, ezúttal is idegenben lépnek pályára, ugyanakkor nem kell ezen „agyalniuk”, csupán úgy kell kifutniuk a pályára, hogy nyerni akarnak.

„A Ferencváros egyértelműen erősödött, de ha koncentráltan, egy csapatként játszunk, akkor nincs félnivalónk, és győzni tudunk” – fogalmazott Petar Stojanovic, az együttes szlovén válogatott védője.

A két csapat tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkozott egymással, a horvát bajnokcsapat otthonában az első mérkőzésen a Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el, a visszavágón azonban a vendégek 4-0-ra diadalmaskodtak a Groupama Arénában.

A német Tobias Stieler sípjelére 19 órakor induló összecsapás győztese már biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel, ugyanis a továbbjutó a következő körben a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában lesz érdekelt, az ottani vesztes pedig az Európa-liga csoportkörében indul.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában