szexuális zaklatás vádja

2019.11.25. 15:25

Tájékoztatást vár Gothár Péter ügyében a Művészeti Akadémia

A Nemzet Művésze díjat gondozó Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tájékoztatást vár a Gothár Péter ügyében folyó vizsgálatokról a Katona József Színháztól, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől – közölte a köztestület hétfőn.

Mindezt annak kapcsán közölte az MMA, hogy a budapesti Katona József Színház a múlt héten – az érintett megnevezése nélkül – közölte: kitiltotta egyik szerződéses munkatársát, mert a színház vezetőségének tudomására jutott, hogy többször is „erkölcsi határokat átlépő módon” viselkedett a többi dolgozóval szemben. A döntést egy belső vizsgálatot követően hozta meg a vezetőség.

Később Gothár Péter, a nemzet művésze a Facebookon tette közzé bocsánatkérő nyilatkozatát. A Színház- és Filmművészeti Egyetem pedig közleményt adott ki arról, hogy Gothár Péter, az intézmény tanára megkereste az egyetem vezetőjét és etikai vizsgálatot kért önmaga ellen.

„Mint a Nemzet Művésze díjat kezdeményező és a díj gondozását ellátó köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia elvárja a közvetlenül érintettektől – így a Nemzet Művésze díjjal rendelkező Gothár Pétertől, valamint az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatokat már megindító Színház- és Filmművészeti Egyetemtől és Katona József Színháztól -, hogy tetteikben és nyilatkozataikban a magyar művészek közössége egészének érdekét, valamint a művészek által a művészeknek adható és egyben legmagasabb díj méltóságát szem előtt tartva járjanak el” – olvasható az MMA hétfői közleményében.

Felidézik, hogy a Nemzet Művésze díj Bizottság a legmagasabb állami művészeti elismeréssel, a Kossuth-díjjal kitüntetett művészek testülete, amely a Nemzet Művésze díj odaítélésről határoz. „A díj érdemtelenség esetén történő visszavonásáról és az ezzel kapcsolatos eljárás lefolytatásáról ugyancsak kizárólagosan a bizottság dönthet” – közölték.

Mint írták,

a Magyar Művészeti Akadémia – nem ismerve a folyamatban lévő vagy már lefolytatott vizsgálatok eredményét – az ügyben vizsgálatot folytatók megfelelő intézkedését kéri, amennyiben a jogi felelősségre vonás szükségessége felmerül, hiszen ez esetben már nem felsőoktatási vagy előadóművészeti szervezet által kezelendő kérdésről van szó.

„A Magyar Művészeti Akadémia a fentiek okán indokoltnak tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Katona József Színház részéről a Bizottság tájékoztatását a belső vizsgálatok végeredményéről” – tartalmazza a közlemény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában