Bulvár-celeb

2023.03.27. 13:50

Széphalmi Juliskának nem sikerült betartania a fogadalmát

Újra szerelmes a táncművész, raádásul a választottja fiatalabb is nála.

Forrás: Life.hu

Tavaly májusban vált el Széphalmi Juliska és Sánta László, a táncművésznek azóta az anyaság és a munka töltötte ki a mindennapjait, de most újra boldog - írja a Bors. 

Juliska párja Kovács Richárd táncművész. A Madách Színház gyönyörű művésznője azonban eddig nem beszélt a kapcsolatáról. 

Óvatosságból általában csak akkor beszél erről az ember, amikor már stabilnak és komolynak tűnik egy kapcsolat. Boldog vagyok, nemrég még nem gondoltam, hogy ez velem újra megtörténhet. A megismerkedésünket nehéz időszak előzte meg, sokat voltam egyedül, talán kicsit bele is törődtem ebbe. Sokat dolgoztam, miközben anyaként is meg kellett állnom a helyemet

- árulta el Juliska.

Mint mondja, nagyon különbözőnek tűnnek Richárddal, mégis rengeteg hasonlóságot fedeztek fel egymásban.

Három évvel fiatalabb nálam, ennek ellenére mindenhogy kiegészítjük egymást. Semmilyen szempontból nincs alá-fölé rendeltség a kapcsolatunkban. Bár megfogadtam, hogy többet nem lesz szakmabeli a párom, most bebizonyosodott, hogy rengeteg pozitívuma van. A munkahelyünkön töltött időben is együtt lehetünk, tudjuk, mi van a másikkal, miközben támogatjuk egymást. Jó érzés, hogy a színpadon is velem van. Mi este dolgozunk, amit egy civil foglalkozással nehéz összeegyeztetni. Ráadásul így nem kényszerülök abba a helyzetbe, hogy a gyermekem és a párkapcsolatom között  kelljen választanom.

Még nem mutatta be a párját

A táncművész kisfia egyelőre még nem találkozott édesanyja új választottjával.

Egészséges, harmonikus kapcsolatunk van, de jobban meg kell ismernünk egymást. Lacikát még nem ismeri. Amikor már száz százalékban biztosak leszünk abban, hogy egymás mellett képzeljük el a jövőnket, erre is sort kerítünk

– mondta megfontoltan Juliska.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában